Irodalmi Szemle, 1995
1995/4 - NYELV ÉS LÉLEK - Dr. Balla Zoltán: A beszédhangok akusztikai vizsgálatának jelentősége az egyetemes jel- és értelmezéstanban, vagyis a hermeneutikában
Alexa Károly Más madárka fészken s párosán pihen, Te kerékvágásban s a rög enyhiben; S mint az özvegyasszony, hálsz magánoson, S mint a koldus-gyermek: ahol este van. Megfogyott az étek, puszta asztalod, És mégis magad csak eltáplálgatod! — A földhöz közel vagy, mocska mégse fed. Hangod is sajátos, milyen életed! A pacsirta fényló' légben énekel, Szárny és dal hatalma együtt víve fel; Isten áldja! — ő a legfőbb énekes, Szent dalára szívünk hálától repes. Lombok árnya rejti a kis fülmiiét, Annyi bú dalában, mégis annyi éd! Izli, félti, vallja a szerelmet ő. Mindez énekéből olyan érthető! Fecskének kedélye nem borús, se mély, Maga a vidorság, az örök szeszély: Ki- s beszáll: — s a hangok olyan kedvesek, Ha párjának pajkos titkokról fecseg. Te nem vagy pacsirta, fecske, fülmile, Fenn se jársz, a porba szoktál ülni le; Mint kicsiny varázs-síp csendül ajakad, S kezded a szót, hogy azt rögtön abba hagyd. A kiáltás, melyet cijkad kiszalaszt: Örömet, reményt-e? vagy jelent panaszt? S tenmagadra szól, vagy érthetjük mi is? Mert azt egyre halljuk tőled, jó pipis! Ha egy ölnyi kunyhót, aki bujdosó, Puszta, félre zugban kínnal összeró: Más nem lenne társa, mint nyomor magány... De te ott vagy, ott ülsz már a szarufán!
