Irodalmi Szemle, 1995

1995/4 - GALAXIS - Czakó Gábor: Onko-ökológia

Tőzsér Árpád

Én mindenesetre az RMDSZ elnöki palotájában alszom. Szinte szorongva, hogy az irodaszobák pedáns rendjét valamivel meg ne bontsam. A Látó főszerkesztője, a negyvennégy éves Markó Béla egyben az RMDSZ elnöke is. Főszerkesztő és honatya. Szerencsés az a társadalom, amelyben nemcsak a fiák, hanem az atyák is fiatalok.

Reggel pihenten, jókedvűen ébredtem. S most nézem, ahogy az ablakom alatt (az RMDSZ-ház dombon van) ballag felfelé bajszosan-súlyosan G. Gyuri, H. Zoli meg G. Lajos. Szó ami szó, külsőre inkább Móricz-, mint Láng Zsolt-figurák! Bár

H. Zolit állítólag (G. Gyuri mondta) KAF-ék is elismeréssel emlegetik. Emlegethetik is: a pozsonyi Tsúszó Sándor (akit köztudottan Hizsnyai Zoltán hívott életre) másfél évtizeddel megelőzte Lázáry René Sándort.

Csíkszereda, 1995. március 20.

Tegnap délelőtt Marosvásárhelyen a Teleki-téka megtekintése volt a program.

Felemelő érzés a kétszázezer patinás kötet, kézben tartani például Balassi istenes énekeinek vagy a Magyar logikátskának az első kiadását! De leginkább Bolyai János koponyája borzongatott meg. Meg a szép iktári Bethlen Zsuzsa (amint a falon szembenéz a cseppet sem szép könyvtáralapítóval, Teleki Sámuellel), meg a múzeum mindentudó nemtője, Gálfalvi Györgyné.

A városból alig emlékszem valamire, még leginkább az RMDSZ székháza maradt meg az emlékezetemben (ez nem azonos az elnöki rezidenciával), ahol 1992-ben (egyébként épp három éve, március 19-én) Sütőéket szorongatták, s az író fél szemét kiverték. Gálfalvi Gyuri elvisz bennünket városnézni, aztán egy olyan étteremben ebédelünk, amelynek egy futballkapus a tulajdonosa. Mellettünk mindenki magyarul beszél. Aztán vissza Gálfalviékhoz. (A Gálfalvi-porta végében a Ceausescu-féle securitate utódja székel, a kerítés mögött egy őrtorony, a Gálfalvi család álmát fegyveres katona őrzi.) Két óra tájt indulunk Csíkszeredára.

Farkaslakán megállunk, a temetőben megnézzük Tamási Áron síremlékét, tisztelgünk az író előtt, fényképezkedünk. Ahogy az 1800 méteres Hargitán átvergődünk. valószínűleg még H. Zoli is Tamási rengetegére és Ábelére gondol. Pedig ő valamikor 91-ben, az emlékezetes Víziló-pamfletjeinek egyikében Tamási valamelyik publicisztikai írását "fasisztoidnak" nevezte. Igaz, az előbb az író sírjánál meghajtotta a fejét, s hangosan, mindnyájunk füle hallatára bocsánatot kért a halott írótól, és elismerte írói kvalitásait.

Szóval csörtetünk előre Tamási rengetegében, másszuk a székely Tátra meredélyeit. A hangulat, a levegő, a fenyők, a havas bércek — minden a Tátrára emlékeztet.

A homoródi gyógyforrásoknál megállunk savanyúvizet inni. A hangulat itt is tátrai. Tolong a nép a víznél, sehol egyetlen román szó. A Hargita a magyar Tátra. Vida Gábor, a Látó ötödik szerkesztője a kísérőnk. O mondja, hogy itt ezt a savanyúvizet "fingató víznek" hívják. Összenézünk Lajossal, félve kortyolgatjuk