Irodalmi Szemle, 1995

1995/4 - GALAXIS - Czakó Gábor: Onko-ökológia

Képzelt napló egy erdélyi utazásról

a "fingató vizet": akinek uragánok süvöltöznek a bensejében, az már a szellőtó'l is ijedezik.

Csíkszeredára idejében érkezünk, Ferenczes Pista fogad bennünket, a költő. A Tilos nevű kávéházban van az irodalmi est. Ahogy belépünk, mindjárt az ajtó mögötti asztalnál ül Tőzsér Jóska (az erdélyi magyar könyvkiadás mindenese) meg Kozma Mari (a kitűnő prózaíró). Leülünk hozzájuk egy pillanatra, s mindjárt megtudjuk, hogy ez itt egy szűkkörű társaság. A társaság tagjai az RMDSZ radikális nemzeti szárnyát képviselik, s ahogy T. Jóska mindezt elmondja, abból kitetszik, hogy ő nem tartozik közéjük. Az RMDSZ tehát csak Pozsonyból nézve egy párt, a valóságban legalább annyi frakciója van, amennyi nálunk a pártok száma.

Az estet egy valóságos szenátor nyitja meg, a bevezetőt követő beszélgetés viszont — hál’istennek — így is teljesen politikamentesre sikeredik. Elhangzik ugyan a kérdés, hogy mi a véleményünk az éppen ezekben az órákban aláírásra kerülő (vasárnap délután van) magyar-—szlovák alapszerződésről, de G. Lajos szívélyes-diplomatikus mosoly kíséretében széttárja a karját: Ahhoz, hogy véleményünk legyen róla, először ismernünk kellene a szerződés szövegét. — Ebből a hallgatóság megérti, hogy nem óhajtunk politikáról diskurálni.

A műfordítás-irodalom helyzete kerül szóba. Elmondom, hogy ma a műfordítók tulajdonképpen "interlingválisan" játszanak. Felhozom példának Fambauer Gábor Ako keby című szlovák szövegének általam magyarított változatát. G. Lajos arról beszél, hogy csak azt érdemes műfordítani, ami a befogadó irodalomban hiánycikk, így került sor például 93-ban a szlovák Martin M. Šimečka Dzsinn című regényének a lefordítására és a Kalligram általi kiadására. Bólingatok neki az asztal másik végéről, de azt már csak gondolatban teszem hozzá, hogy a honosított irodalmi újdonságnak semmivel sem könnyebb bejutnia egy idegen irodalom organizmusába s megtörnie az ott érvényes kánont, mint az idegen irodaloméval azonos nyelvűnek. Martin M. Šimečka romantikusan tiszta, az életet mohón szerető huszadik századi Alastor-figurája is hiába jelent újat a mai magyar irodalom kihűlt-közönyös Meursault-kópiáival szemben, s hiába írtak Párizsban lelkes kritikákat róla, a magyarországi áttöréséhez még valami hiányzott. De mi? Ez itt a kérdés.

Sz. Laci és én a Pallas-Akadémia vendégházában alszunk, G. Lajos és H. Zoli Ferenczes Pistánál. Másnap délelőtt meglátogatjuk a Pallas-Akadémia kiadóját és könyvesboltját. Minden nagyvonalú, szinte fényűző. Jóska megígéri, hogy árusítani fogja az Irodalmi Szemléi is.

Kolozsvár, 1995. március 21.

Reggel 6.30. Kántor Lajos könyvtárszobájában fúvogatom a körmöm. Hideg van.