Irodalmi Szemle, 1995
1995/4 - Sava Babič: Aki felfedezte az emberiség szétszakadt szálait
Thomka Beáta hogy megnézzem: a főtéri Szent Sebestyén-szobor lábikrájában vajon benne van-e az a fatipli, amit még gyermekkoromban a kirángatott vasnyíl helyére bevertem. Megvolt. A Suiting ezredes visszatérő, sokszor ismételt mondata: A gyermekkor elmúlt, a történet kontextusában legalább kétféle összefüggést villant fel. Rezignáltan összegező, személyes és egzisztenciális tapasztalatot illető ténymegállapítás képezi egyik jelentését, s egy általánosabb, történelmi tapasztalatra utaló vonás a másikat. Ami ugyanis a letűnt dunántúli gyermekkor és e kései hirtelen visszaérkezés s ugyanilyen gyors távozás között lejátszódik, az a múlt századi európai történelem felkelésekkel zsúfolt korszaka. Forrongások és lázongások vonulnak végig a kontinensen, Sutting ezredes pedig eseményeiken, mint valami szótlan, titokzatos, a tényleges és késésben levő forradalomra várakozó tanú és stratéga, a szent kötelesség tudója, inkognitóban időző veterán forradalmár vagy résztvevő idegen és örökös utazgató, kóbor katona. Rejtjelesen mondhatom csak, hogy mifelénk délen a gyümölcs érőben van. (...) Le jour n’ est pás lévé, ma chere Crescence. A korszak lezárulását sürgető események azonban már a láthatáron vannak. "Érintésszerű" a történet minden pillanata, a helyzetek, melyekben Sutting ezredes találtatik, jelenléte az eseményekben, melyeket közeire hoz számára az idő. Ilyen körvonalai vannak érzelmi, érzéki kötődésének is a Lemberg környéki nemesasszonyhoz, Crescence-hoz. Az átmenetiséghez és az út folytatásához idomított, behatárolt időmetszet, melyet érzelmeinek szentelhet, belsőleg lassított, kitartott, szenvedélyes s egyben mélabús intermezzo. Egyszerű, mély és be- fejezhetetlen szerelem a kapcsolat: Mint két egymáshoz illesztett fél arc, ketten. Jelen idejébe, mely egyébként az elbeszélés előteréhez viszonyítva máris múlt, az emlékek rétjeinek többszöri felidézésén túl a várt, belülről előkészített jövőbeli történés látomása, tervezése is beleékelődik. Az asszonynak intézett különös, meditatív hangú monológjai a Végre is a pusztulás egyetemes és folytonos belátásából szövődnek. Ennek a komorságnak a hangulatát ellensúlyozza a forradalom megépítésének gondolata és terve. A kóborlás reális síkjához óhatatlanul útitársul szegődnek az (élet, történelem, szerelem) útjelképek. A Sutting ezredes kóborlása utáni visszatérés az elbeszélés régmúltjának helyszínére a különféle lehetséges vontakozásokat illetően is jelentéses. Legmélyebben talán az eredettel, öntudattal, elindulással való sürgető újratalálkozás eszméje húzódik. Erre épül rá szervesen a Crescence-szal megosztani kívánt mélyréteg vágya. A gyermekkor múlt el. Drágám, és ezt csak úgy helyezhetem oda a holicsi abroszodra (...) — ha előbb leereszkedem az Ondava völgyén, és Kassa érintésével Hegyalján ér a hajnal, a szőlődombok pazarló geometriájával... A visszatérést azonban a forradalmat tervező elme terepsétája is indokolja. Az érzéki és történelmi mozgatóerők kettős indítékaitól vezéreltetve lovagol végig magányosan Európán Galíciától a Dél-Dunántúlig, ismét magába fogadja a hajdani és friss látvány töredékeket, ám mintha törvényszerű lenne a meghatározó (emlék)képpel való találkozás elmaradása. A furcsa megszögezett fatörzsről a városlakók mit sem tudnak.
