Irodalmi Szemle, 1995

1995/4 - Z. Németh István: Méhed mozsarában

Mezey Katalin

Az öt felderítetlen óra

Folyton kiszaladok a kertészet kapuján a Júlia utca és a Szilágyi Erzsébet fasor sarkára, és nézek a Torockó utca felé. Biztosra veszem, hogy a következő pillanatban meglátom Ferike kék kötényes alakját, ahogy rövidke, pufók gyereklábaival épp hazafelé lépeget.

Miért pontosan ebből az irányból várom, nem tudom. Pedig épp a másik irányban tűnt el, arrafelé, amerre a villamos éles keréksikoltással bekanyarodik. Talán könnyebben elképzelhető, hogy a békés, csendes Júlia utca mélyéről kerül elő, mint a sokféle forgalomtól zavaros Szilágyi Erzsébet fasorból. De a busa fejű kisfiú helyett csak a ma különösen bántóan néptelen járdát látom: kicsit göröngyös a hatalmas vadgesztenyefák alatta terjeszkedő gyökereitől. Szürke és üres. Fölébe gubancolódik a kertészet kerítését vastagon benövő futósóska, amely éppen virágzik: fehér, áttört fürtök lepik el a kacskaringósan összegabalyodott folyondárt. Legfólül pedig a vadgesztenyelombok sötétje. Csalódott várakozásom közben letépek egy-egy levélkét a kerítésről, és megrágom, hogy ismét megbizonyosodjam kellemes, savanyú ízéről. Anyám szerint ez a növény nem futósóska, sőt nem is sóska, hanem "poligónum". Ezzel a szóval én nem tudok mit kezdeni, sokkal jobb lenne, ha sóska volna, hiszen olyan az íze, mint a sóskaágyasokban zöldellő növényeké. Tehát egy kicsit anyámmal vitatkozom, amikor csupán a sóskaíz kedvéért is megeszem egy-egy "poligónum- levelet", amit ő egyébként is tilt, mondván, hogy porosak, piszkosak ezek az út menti futók, majd megint kapok tőlük valami nyavalyát. Kérjek inkább kenyeret, ha éhes vagyok. De most hiába kérnék, a kertészetben nincs ennivaló, haza pedig nem mehetünk. Várjuk Ferikét.

Újra és újra kiszaladok a sarokra abban a biztos tudatban, hogy most már fel kell tűnnie. Magam előtt látom közeledő alakját egészen addig, amíg szembesülni nem kényszerülök a valósággal: a borús délelőtt fénytelenségében a poros, poligónumos kerítéssel és az üres járdával.

Nagyon sokára szótlanul és csüggedten jön meg anyám. Mintha útközben megverték volna, arca kudarcról, kétségbeesésről árulkodik. A faggatózásra tőle szokatlanul halkan, nehezen vallja be, hogy sehol sincs a gyerek. Már volt a rendőrségen is. Ott sincs. Mi történhetett vele? Sehol senki nem látta, minden megálló környékén minden lehetséges embert, boltost, utcaseprőt, házmestert megkérdezett. Még a Ludovika portáján is járt. Talán valaki