Irodalmi Szemle, 1995
1995/3 - Hermann Hesse: Chioggia, Virágzó gally, Ősz, Virág, fa, madár
CHIOGGIA Szűk homlokzatok, a napfénytől kifakultak, falmélyedésbe rejtett Mária-ikonok, a víztükrön pár lassú gondola imbolyog, cserzett arcú halászok bárkáikkal vonulnak. És szerte mindenütt, málló falakon, csorba lépcsők, kanálisok, sikátorok sorát megfekszi valami fojtó szomorúság, letűnt korok regéit mind megidézve sorra. Ballagok csöndesen, szorongással szívemben, a kopott köveken, — ébreszteni szeretném ez alvó bánatot, ó, ha ébredne: innen sohasem menekülnék!... A kikötőt keresvén, gyorsítom lépteim: tán indul egy hajó még... Mögöttem alvó utcák, kietlen, néma környék. VIRÁGZÓ GALLY A virágzó gally újra s újra magasba nyúlik s visszabillen, nyújtózva s visszahullva ingázik gyermekként a szívem föl-le, a fénytől a sötétig, bizalomtól a csüggedésig. Ha virágát a szél szétszórta: később az ág roskad gyümölccsel; ha gyermeki örömtől duzzadozva, szívem is megnyugvást lel, belátom: nem volt hiába, beérett gyümölcsöd, örökké-újuló élet. HERMANN HESSE
