Irodalmi Szemle, 1995
1995/2 - ÁRGUS - E. Fehér Pál: Masaryktól Henleinig
árgus mára már tökéletesen elfelejtett cseh politikus, František Udržal zárja, aki 1929 és 1932 között még miniszterelnök is volt. A műben természetesen szerepel Tomáš G. Masaryk és Eduard Beneš, Andrej Hlinka és Vladimír Cle- mentis, illetve a húsz esztendeig létező első republika valamennyi, csaknem tucatnyi miniszterelnöke. A szerzőket nem riasztotta az ún. kényes személyiségek tömör portréjának megrajzolása sem, különös tekintettel a szlovák vonatkozásokra. Bemutatják tehát Klement Gottwald életpályáját is, hiszen a későbbi pártvezér karrierje éppen ezeken a tájakon kezdődött, és nem hallgatnak Konrad HenleimóX, a szudéta- németek Hitler-bérenc vezéréről sem, aki 1945 után öngyilkos lett, mielőtt felakasztották volna. Nem hallgatható el Jozef Tiso, ahogyan Vojtech Tuka sem, aki a horthysta titkosszolgálat ügynökéből avanzsált szlovák miniszterelnökké úgy, hogy élete végéig hibásan beszélt szlovákul. A kötetben egyetlen magyar szerepel — Esterházy János. Feltétlenül mél- tányosabb lett volna (és a két világháború közötti magyar politikai életből is objektívebb kép kerekedett volna), ha nem hiányzik Fábry Zoltán pályafutásának ismertetése, noha tudjuk: Fábry szerepe az irodalomban, a publicisztikában elsőrendű fontosságú, közvetlen politikai hatása kevés lehetett, sőt — sajnos — sokszor csak eszköz volt, de közvélemény-formá- lóként lehetetlen hallgatni róla. Esterházy életrajza egyébként többé- kevésbé objektívnek minősíthető. Magától értetődik, hogy a szerző nem felejti el hangsúlyosan említeni, hogy Esterházy "titkos kapcsolatot tartott fenn a magyarországi hivatalos körökkel", amely állítás egyébként igaz, s például a budapesti História közölte azt a bizalmas feljegyzést, melyben a pozsonyi magyar királyi követnek azt kellett magyaráznia: miért szavazott parlamenti képviselőként a zsidók deportálása ellen. Hasonló hivatkozásokat közöl a prágai Strední Ev ropa is (1994. 43. 108. 1.). Az életrajz tárgyilagosan számol be a páratlan tett-ről is: "A bécsi döntés végrehajtása után Esterházy János Szlovákiában maradt és megalapította a Magyar Pártot. Mint e párt képviselője egyszersmind a szlovák parlament egyetlen magyar képviselője 1942-ben a zsidó kódex elfogadása ellen szavazott." Szebb lett volna, ha azt a másik vitathatatlan tényt is közli a lexikon, hogy Esterházy egyedül szavazott e törvény ellen. Esterházy további életútját minden kommentár nélkül ismerteti a lexikoncikk szerzője. Általános és helyeselhető a szerzői kollektívának az a törekvése, hogy lehetőleg tartózkodjanak az ítélkezéstől. Tudják, hogy a történettudomány nem bíróság, s főleg nem népbíróság, amely utólagosan minősíti a tetteket. Tisztában vannak vele, hogy a tényeket kell feltárni és sine ira et studio objektíven bemutatni. Ez a dicséretes szándék viszont olykor csak szándék marad. Tetten érhető a tény, hogy a szerzők rokonszenveznek az első republika kiemelkedő államférfiúival, s kivált azokat kedvelik, akik Beneš csehszlovákizmusával szemben a szlovák nép jogos igényeit képviselték. A szerkesztői-szer- zői szimpátiákat nem annyira az egyes szavakban, inkább hangsúlyokban, terjedelmi aránytalanságokban vélhetjük felfedezni. Hiszen nem kétséges, hogy például a század első felének talán legszélesebb látókörű szlovák polikusa Milan Hodia volt, aki Ferenc Ferdi- nánd trónörökös köreiben, a budapesti parlamentben és többszörös csehszlovák miniszterelnökként "az egyenrangú Szlovákiáért" küzdött vagy a monarchia, vagy a Csehszlovák Köztársaság keretei között. Az is javára írandó, hogy az emigrációban végleg szembefordult
