Irodalmi Szemle, 1995
1995/2 - ÁRGUS - Szeberényi Zoltán: Szórakoztató verstan
árgus lelki, társadalmi-történelmi összefüggései vannak egyéni és közösségi relációban egyaránt. Nem túlzás azt állítani — világlik ki a verstan és az élet relációja köré font koncsoli okfejtésből —, hogy egy-egy nép verskultúrája, formakincse, költői-prozódiai eszköztára nemcsak lelkületének jellemzője, hanem lenyomata, a kövületeknél szilárdabb őrzője sorsának, történelmi viszontagságainak, mindennapjai örömének- bánatának is. Ahhoz azonban, hogy a versformába, a ritmikába rejtett ü- zenetek titka feltáruljon, ismerni kell nemcsak a hagyományos leíró verstan tételeit, hanem a vers hangzásvilágával kapcsolatos történelmi, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, zenei, zenetörténeti, etimológiai stb. mozzananatok bonyolult szövevényét is. Ehhez nyújt pompás, mert szórakoztató, célszerű és hasznos, mert tudományosan megalapozott segítséget Koncsol László könyve. E mű eredeti, újszerű, sőt rendhagyó voltát erősíti, hogy az alkotójának sikerült elkerülnie a hagyományos verstanok leíró módszerét, a sokszor meddő okoskodásnak tűnő aprólékos ritmuselemzések száraz unalmát, s nemcsak a funkcionális, hanem történelmi és összehasonlító verstan felé is tágítja a kutatási kört. Nem elégszik meg az ismeretek közlésével, gondolkodni is készteti olvasóját; a bőséges tudásanyag, melyet egy-egy prozódiai jelenség megvilágítására felsorakoztat, hozzásegíti az olvasót az önálló véleményalkotáshoz, a korszerű versszemlélet kialakításához. S még valami: Koncsol kísérletét az a korábban már említett körülmény is egyedülállóvá teszi, hogy a szerző nemcsak ismerője, hanem aktív művelője is a versnek. Munkája egy évtizeddel ezelőtt megjelent első változatának (vö. Hét, 25, évf. 5. és további számok) szokatlanul széles körű visszhangja is ezzel magyarázható. Változatok címmel a szerző akkor valóságos poétikai tanfolyamot indított az ókori prozódiai örökség főbb jelenségeiről s annak magyar recepciójáról, a magyar verstan sajátosságairól, s ami még inkább párját ritkító: fejtegetéseihez az illusztrációs anyagot maga komponálta. Bartók Mikrokozmoszának példája lebegett a szeme előtt, mikor annak igyekezett az olvasói nyilvánosság előtt nyomára jutni, hogy miként viselkedik egy lényegében változatlan motívumanyag a különböző versformákban. Változtat-e a versforma a mondanivalón, a különféle ritmikai változatok színezik-e, ámyal- ják-e, áthangolják-e a vers üzenetét. Közismert, szinte banális kellékek — alkonyi folyópart fűzfákkal, öreg halász a parton, vízimalom, gólyapár, tücsök, róka, bagoly stb. — segítségével alkot jambikus, trocheikus, anapesz- tikus stb. verssorokat, a logaoedikus sorok és strófák példáit, népdalt, szonettet, Balassi-strófát stb., szinte minden fontos jelenségét felsorakoztatja az általános és a magyar verstannak. Kísérlete, amely könyve anyagának jelentős részét alkotja — beleélési képességének, verselési készségének, fegyelmezett költői ihletének bizonyítása mellett — nyilvánvalóvá tette az olvasók számára a versforma témakonkretizáló hatását, hogy a verselési mód árnyalja a mondanivalót, változtatja asszociációs bázisát, színészi hangoltságát stb. Viszont — talán a szerző akaratától függetlenül — hellyel-közzel arra is fény derül, hogy a legtökéletesebb versforma, ritmusképlet sem teszi a szövegel költészetté a költő művészi ihlete nélkül. Koncsolnak sem sikerült példaversei mindegyikében kellő hőfokra hevíteni költői ihletét, egyiken-másikon érződik a feladatszerűség, a költészet varázsának hiánya. Az alábbi példa a sikerültebbek közül való:
