Irodalmi Szemle, 1995
1995/2 - NYELV ÉS LÉLEK - Bartha Csilla: Néhány szó az illetékességről ÁRGUS
Bartha Csilla erdélyi folklór, kisebb mértékben pedig a felvidéki tradíciók felé való fordulás tehát másként gondolkodást, egyfajta szimbolikus ellenállást is jelent. De az utóbbi néhány év, az ideológiai fellazulás időszaka, majd pedig a rendszer- váltás a kisebbségi kérdés átpolitizálásával, a nemzetfogalom újradefiniálásával már nem hagyhatta érintetlenül a magyarországi nyelvművelést, sőt ideológiai keretét sem. Ennek bizonyítéka lehet a korábban említett, 1992 októberében Budapesten rendezett országos nyelvművelő konferencia számos előadása, különösen Grétsy László már említett írása, melyet Nemzetközpontú nyelvművelés címmel tartott. Álljon itt igazolásul néhány részlet: "Nos, én a következőkben, noha az emberközpontúság elvével tökéletesen egyetértek, egy újabb fogalmat szeretnék bevezetni s egy kissé körüljárni: a nemzetközpontúság fogalmát [...] engem akkor, amikor az emberközpontú nyelvművelés helyébe vagy legalábbis mellé a nemzetközpontú nyelvművelést állítom, korántsem a kordivathoz igazodás vágya vezérel, hanem a magyar nyelv és a magyar nép mai helyzetének figyelembevétele." (Grétsy 1993:402) A későbbiekben a szerző szükségesnek tartja a magyar nép fogalmának definiálását is: "A magyar népen nem a magyarországi népet értem, hanem azt az ennél nagyobb emberi közösséget, amelyet a közös nyelv (a magyar), a (részben) közös eredet és a közös hagyományok fűznek össze. Tehát beleértem ebbe a kategóriába a határainkon kívül élő magyarságot is. "(i.m. 402) A nemzetfogalom újraértelmezése, a politikai diskurzusban az államnemzet-eszmével szembehelyezkedő kultúmemzet-eszme újbóli térnyerése arra indítja a szerzőt, hogy Deme (1991:11) "tizenötmilliós nép"-ével párhuzamosan (s tízmilliós nemzete helyett) "tizenötmilliós nemzet"-ről beszéljen. Majd hangsúlyozza, hogy "természetesen nem azért, mert Antall József miniszterelnök egyik kijelentése nyomán divattá vált a tizenötmillió magyar emlegetése, hanem mert nyelvművelő számára, mint kifejtettem, nézetem szerint itt nincs, nem lehetséges alternatíva." (i.m.404) Szinte elhanyagolható körülmény, hogy a "magyar nyelv és helyzete" tíz évvel ezelőtt is többé-kevésbé hasonló problémákkal szembesített volna minden kutatót, mint ma — legalábbis szociolingvisztikai értelemben. A határainkon kívül élő magyarság és a 15 mínusz 10 millió képletből arra juthatunk, hogy a szórványban, így pl. Az Egyesült Államokban élők nyelvi gondjai is a nyelvművelés illetékességi körébe tartoznak. Az adott ideológiai kereteket mindenkor sokkal jobban tükrözte, hogy a határokon kívül eső, egy- vagy többnyelvű beszélői csoportok mikortól, miért és milyen mögöttes tartalmakkal értendők bele az 5 millióba. A magyarországi nyelvművelés (részben ideológiai alapú) kényszerpályáját talán érzékelteti a Fábián Páltól számlázó alábbi idézet: "...kapcsolataink ugyancsak féloldalasra sikeredtek. A féloldalasságon aztértem, hogy mi, magyarországi nyelvművelők mindig szívesen látott vendégek voltunk a határokon túl /.../; mi viszont innen arrafelé ez alkalommal nyújthatunk először baráti jobbot, és némi vendégszeretetet. Amiért én rendkívül szégyellem magamat és magunkat, elnézést kérek érte, ez volt a helyzet." (Fábián 1993:946)
