Irodalmi Szemle, 1995
1995/2 - Zalabai Zsigmond: Kritikák post festa
Zalabai Zsigmond Nos, ha nem a fönti fogalmak: akkor melyek hát azok az univerzális lényegjegyek, melyek Fambauer Gábor szerint mégiscsak az "immanens természet- fölöttiség" megtestesítőjévé teszik az embert? Miért állítja a Szövegmáglyában — a lét szorongató ellentmondásainak mély átélése után — mégiscsak azt, hogy: "Az ember szakállas Mária", s hogy "attól függetlenül, hogy istenek vagyunk-e, vagy se, az üdvözlet bennünk (volt)Miben látja ő — ugyanezen szövegében — annak lényegét, hogy "Miben merül ki a létezés felelőssége?" — Egyik válasza gno- szeológiai természetű. A létezés felelőssége eszerint ott kezdődik, hogy az ember a maga "disszonáns identitásában" fölfedezze "az én átellenes tényezőit: a tántoríthatatlan továbbkeresés és a rezignált nem-lelés — de a már felismert összefüggések tudatát is". A másik válasza, a fent idézett "Don't drink..." szerint, abból a fölismerésből születik, hogy az ember tudatos lény; sajátja a fegyelem, az "ellenőrzött gátlás". Ugyanez a gondolat kifejtettebb formában tér vissza A szé- gyenlősség metafizikája című esszéversben, mely szerint az embernek mint társadalmi lénynek megvan (meglehet) az a képessége, hogy alkalmazkodjék embertársaihoz, illetve a világhoz: "Egyik énváltozatot a másik után kell alávetnünk a külső-belső stabilitás szigorú és kellemetlen bírójának az oktalanságig alaptalan szégyenlősség ingoványának. Es mi ez, ha nem szelektív identitásoptimalizáció, az optimalizáció optimalizációjának módja?! Tehát a szégyenlős hős nevetségesen szabad." Fegyelmezett, ellenőrzött, tudatos szabadságunkat ezek szerint az erkölcs irányítja; az értékek legmagasabb polcára, ha jól látom, ezt teszi Fambauer Gábor. — Közelítünk a ponthoz, amikor kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy A hiány szorítása című kötetnek a gondolatmenete a "negáció negációjá"-nak a dramaturgiáját követi; amikor (be)látjuk, hogy a Távlataim záradéka című élettagadó szonett kezd önmaga ellentétébe átfordulni. Az űrben kallódó irány ban Fambauer Gábor ugyan változatlanul úgy érzi, hogy "a semmi legközepén" foglal helyet — de immár "konok keljföljancsi" módjára, akit vágy, szándék, akarat motivál: "győzni a kétség terhét!" Azaz: legyőzni a "semmi értelme az életnek" rezigná- cióját, a lét- és ismeretelméleti szkepszist, szembeállítva vele a "van értelme az életnek" létigenlését. Ezt teszi például a Gyufaszál című tömör, gondolatilag kondenzált versében, összevillantja a Nap, az ős-világ és a gyufaszál (az ember által létrehozott, teremtett világ) képében, s amelyben a "megvilágosodás " szónak nem csak szó szerinti, hanem metaforikus (ismeretelméleti) jelentése is van, hiszen Fambauer itt az ember küldetését abban látja, hogy képességeit, teremtő-alkotó adottságait hozzátegye a világhoz, s új értékeket teremtsen a munka által: Megbabonáz ez a parány. Fölsercen mint megvilágosodás. A szabadság optikáján át az ég ernyőjére vetül, nappá a napok közé. Terpeszük a lét fesztávolsága.
