Irodalmi Szemle, 1995
1995/2 - Gereben Ágnes: Az emigráció és XX. századi orosz irodalom
Az emigráció és a XX. századi orosz irodalom értelmiségiek kifejezték hitüket, hogy "az emberiesség eszméi végül elkerülhetetlenül győzni fognak". * Ez a korai "népfrontos" kezdeményezés azonban, amelyet még évekig nem egy hasonló vállalkozás követeti, csak "az orosz Berlin" életének egyik oldala volt. A korabeli szépirodalom számára fontosabbnak bizonyult az orosz nyelvű német- országi kiadók tevékenysége. A húszas években több száz kisebb-nagyobb szép- irodalmi mű jelent meg ezekben, s a művelt szovjetunióbeli olvasó természetesnek tartotta, hogy a korszak fiatal íróinak hol hazai, hol berlini cégeknél jelentek meg könyveik — a sokat publikálok közül például Nyikityin és Pilnyak nem ritkán itt is, ott is "eladták" ugyanazokat az írásaikat, főleg az elbeszélésköteteket. Ugyancsak "a harmadik fővárosban" született a vérzivataros korszak legfontosabb adattára az orosz irodalom korabeli viszontagságairól. Az 1919 tavaszán egy küldöttség tagjaként Németországba került, majd a hazatérést — az elsők között — megtagadó Alekszandr Jascsenko Rnsszkaja knyiga címen kiadott folyóiratában külön rovatot indított "Orosz írók, tudósok és újságírók sorsa 1918 és 1920 között" címmel. A húszas évek első felében sokan ennek révén szereztek Szovjet- Oroszországban tudomást pályatársaik, de nem egyszer még családtagjaik sorsáról is: írásaik mellett arról, hogy egyáltalán életben vannak. Miközben az írók eleinte főleg Berlinben telepedtek le, a "professzori értelmiség" az 1922-ben kiutasítottak legtöbbjével Prágában talált otthonra. Ennek máig ható következménye az ősi Klementinum megmászhatatlan legfelső emeletén összegyűjtött Slovanska Knihovna, a Szláv Könyvtár, amelynek az 1920-as és 1930-as évekből származó páratlan folyóirat- és könyvkollekciója évtizedeken át egyetlen elérhető forrás volt a "szocialista tábor" szlavistái számára. A kínai Harbinba főleg a polgárháború ütközeteiben Keletre sodródott fehér tisztek kerültek. Az orosz emigráció e részét — szintén máig — alig leplezett megvetéssel sújtják a többiek: nehezen átlátható, zárt belső életükben a "harbini" jelző nagyjából "páriát" jelent. Az orosz emigráció "első hullámának" struktúrája alapvetően megváltozott a háború kitörésével. Az oroszok többnyire időben elmenekültek a náci megszállás elől, s főleg Franciaország negszállásának heteiben, 1940 májusában és júniusában tömegesen vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba. Ennek az exodusnak nem annyira emberi, mint tárgyi áldozatai voltak: tonnaszámra pusztult az orosz emigráció felhalmozott írásos kultúrája, amelyet a menekültek képtelenek voltak magukkal vinni. De az "otthon" maradók is tűzre dobták archívumukat, egyebek mellett így vált a lángok martalékává Iszaak Bábel életének egyetlen hiteles dokumentuma, a Párizsban élő feleségének másfél évtized alatt írt többszáz levél. A háború végére nyilvánvaló lett, hogy a "külföldi Oroszország" európai léte visszavonhatatlanul a múlté. Az újvilágba költözötteken kívül "lakosainak" számát apasztották azok is, akik elfogadták a szovjet útlevelet, és visszatértek a * A felhívás, amelynek kézirata fennmaradt a Nyikolajevszkij-gyűjteményben, a Zsizny című berlini orosz nyelvű lap 1920/7. számban jelent meg.
