Irodalmi Szemle, 1995
1995/2 - Balázs Attila: Az ördög és a neo-kretenizmus
Az ördög és a neo-kretenizmtts Szinte köztudott, hogy ahány színű és formájú virág díszíti a földkerekséget, csaknem ugyanannyi izmus virágzott már ki és hervadt is el a művészet roppantul termékeny talaján. Akadt közöttük olyan, amelyik viszonylag sokáig élt. Mint mondjuk, akár egy normál kutya, amelyik nem veti magát autó kerekei alá; de, bizony, szép számmal jelentkeztek olyanok is, amelyek igencsak kérészéletűnek bizonyultak, s csak holmi kisebb közösségek számára maradtak ismertek. Ez utóbbiak közé tartozik a neo- kretenizmus, amelyről most — úgy döntöttem — ejtenék pár mondatot, azaz: elhintenék pár szót, hátha lesz valami értelme. Ha másért nem, hát azért, hogy ha netalán egyszer valaki a világ összes dolgát egyetlen nagy (gon-dolati) rendszerbe szeretné foglalni, akkor a neo-kretenizmusról sem szabad megfeledkeznie, bármennyire jelentéktelen is az (lásd: efemer). S akkor ez a szerény kis írás még hasznos lehet, ha valahol rábukkan az illető. Ez az életrajzi cikkecske, amely a neo-kretenizmus megalapítójának és egyetlen követőjének: Alekszej Kirillovics Vronszkijnak, művészi nevén Wolandnak amolyan szükségszerűen elnagyolt (-naggyázott) portréja - hatalmas ugrásokkal, durva, helyenként szaggatott körvonalakkal. Szóval egy ilyen élet-szkeccs. Eszerint — tudomásunk szerint fénymásolt anyakönyvi kivonattal bizonyítható! — Alekszej Vronszkij (később Woland) a nagy októberi forradalom után látott világot egészséges fiúgyermekként egy többgyermekes családban a mai Micsunnszktól északnyugatra, a hatalmas és halhatatlan íróról, Lev Tolsztojról elnevezett faluban, annak is a templom mögé eső részén. 1920. november 5-én történt ez, amikor Lenin — párizsi szerelme, Inés Armand halálhíre hallatán — lelkileg majdnem összeomlott. Vronsz- kijné éppen tehenet fejt, amikor rárontottak a szülési fájdalmak. Ettől a szerencsétlen asszony — aki amúgy sok Tolsztojt olvasott, mielőtt férjhez * §
