Irodalmi Szemle, 1994
1994/11 - ARDAMICA FERENC: Dodó és Dodóka
Ardamica Ferenc De hát... Ugyanaz a Magdus ez, aki...? Hétszentség, hogy nem ugyanaz! Ezt a Magdust a főiskolán kicserélték. — És ez a fotótapéta! — sikong magánkívül Magdus. — Tengerpart, pálmával! Az egész falon! Az igazi tengerpartot úgysem látom meg... Akkor meg miért ne nézném legalább papíron?! No nem? — Igazad van! így egész nap nézheted. — Az egész falon! — Biztosan drága volt... — Nem volt olcsó, Magdus! De egy nyomoréknak semmi sem drága! Magdus elengedi a füle mellett a megjegyzést, és lehuppan az egyik karosszékre. — Leülhetek? — kérdi utólag, aztán feleletet sem várva tovább kérdez: — Mesélj, mi újság, mit csinálsz mostanában? Dodó elvörösödik, de még türtőzteti magát. Mesélje el a műtétet, a gipszteknőt, a rehabilitációs intézetet?! Ezt Magdus sem gondolhatja komolyan. Dodó tesz egy bizonytalan kézmozdulatot. — Unatkoztam. Inkább te mesélj... Mi van a főiskolán? Hogy megy a tanulás? — Már sehogy... Abbahagytam... Aha, gondolja Dodó. Miért nem jöttél el meglátogatni? Legalább egyszer, egyetlenegyszer? — ezt szeretné megtudakolni a lánytól, de helyette egészen mást kérdez: — Honnan tudtad meg a címem? — Édesanyádtól... Elmagyarázta, hol laksz. Aha, gondolja megint Dodó, és összeesküvést sejt. Az ő háta mögött pedig ne esküdjenek össze! — Miért hagytad ott a fősulit? — Rájöttem, hogy nem nekem találták ki. Hm... Ez már némileg őszintébben hangzik. Hát akkor faggassuk tovább a leányzót. — Miért jöttél, Magdus? A lány hallgat, a fejét forgatja... Most kéne rágyújtanom, gondolja Dodó, s már kutat is a kezével a cigarettásdoboz után, de a mozdulat félúton meghal. Magdus félreérti a mozdulatot, közelebb húzza a karosszéket Dodóhoz, és kezét a fiú kinyújtott lábára teszi. Ujjai felfelé kúsznak Dodó lábán, s a térde tájékán megtorpannak. Dodó behunyja a szemét. — Mit érzel? — érdeklődik kacéran a lány. — Semmit... Az égvilágon semmit. Magdus hirtelen megérti, nem hiába járt egy évet a főiskolára. — Ó...! — szalad ki a száján. Mindketten hallgatnak. Dodó szólal meg elsőnek, de előbb kinyitja a szemét. — Menj el, Magdus!
