Irodalmi Szemle, 1994
1994/11 - ARDAMICA FERENC: Dodó és Dodóka
Dodó és Dodóka Teljesen elszédíti ez az illat! Meg kell kapaszkodnia. Sajgó ágyékát egy ághoz támasztja, úristen, de jó! Teste meglódul, önkéntelenül dörzsölődik a faághoz, végzi az ösztönös mozdulatokat. Ha így folytatja, hamarosan kész lesz — no nem a cseresznyeszedéssel. Dodó megint eltüntet a szájában egy cseresznyeszemet, elhúzza ujjait az orra alatt, majd egész testével ránehezedik, ráhasal az ágra. Nem csoda, hogy eltörik. Dodóval reccsenve megfordul a világ. Amikor megállapodik, Dodó a fűben fekszik, a hátán, hallgatja a tücskök távoli ciripelését, de a tücskök nagyon távol lehetnek és néha elnémulnak. Ilyenkor az anyja jajveszékelését hallja. Néha Magdus is föléje hajol, de sohasem csókolja meg, Dodó meg nem tud felemelkedni, sem megszólalni, kiszaladt belőle a lélegzet, tá- tog, mint hal a szárazon. Csak a kórházban szólal meg, az első kérdése az, hogy leszedte-e valaki a cseresznyét. — Leszedtük... - hazudja kegyesen az anyja. Hogy mondja meg a fiának, hogy a gyümölcs az utolsó szemig ott rohadt meg a fán? Hiába mosta meg az üvegeket... Dodó második kérdése Magdussal volna kapcsolatos. Ha kimondaná. De nem bírja kimondani. Jó is, hogy nem mondta ki, mert Magdus, amíg Dodó a kórházban volt, egyszer sem ment el hozzá látogatóba. S utána sem! Csak most jött el. Ott áll az ajtóban, s méltatlankodik. — Bújj be..?! Szép kis fogadtatás. Még neki áll feljebb! — Azt hittem, a szomszéd csenget — mentegetőzik Dodó, pedig igazság szerint egészen más volt az ajkán. Hogy mi? Azt inkább meghagyja magának. Lenyeli a feltóduló nyálával együtt. — Be sem hívsz? — kérdi a lány. Csend támad. Veszélyes csend. A kérdőjel hossszú ideig ott lebeg, ott kalimpál a levegőben. Aztán Dodó nagy sokára kinyögi: — Gyere be, Magdus... Ha már itt vagy... Más lány egy ilyen „ha már itt vagy” után azonnal hátraarcot csinálna. Magdus nem! Magdus nyomul előre. Mintha mi sem történt volna. Mintha tegnap váltak volna el! — Jé! — kiáltja, és szelesen ide-oda szaladgál a lakásban. — Milyen aranyos bútorok! Milyen szépen berendezkedtél! Nahát! Mindened van. Színes tévé, video, hűtő, automata mosógép... Még telefon is. Semmi sem hiányzik! — Semmi! — nyomja meg Dodó az „s” betűt, és szájában megkeseredik a nyál. — Csak egy feleség... — vihog idétlenül Magdus. No ezt nem kellett volna!
