Irodalmi Szemle, 1994
1994/11 - ARDAMICA FERENC: Dodó és Dodóka
Ardamica Ferenc A szegény nyomorék mosson fogat! Nagy dérrel-durral behajt a fürdőszobába, vadul és hosszasan súrolja fogát, tán már elég lesz, nem megyek kiállításra... Kiadósan vécézik, ezzel nincs problémája, nem úgy mint egyes sorstársainak, akikkel a kórházban feküdt, s akik egyszer egy héten ürítettek — hashajtóval. S amikor már bűzlött az egész szoba, mert minden ágytál tele volt, kaptak néhány tablettát, s attól aztán megszűnt a fosásuk. Egy hétig oda se, nyugtuk volt, azután kezdődött az egész cécó elölről. Brrr! Megrázkódik, öblít, majd úgy dönt, hogy megfürdik. Tesz egy fordulatot, és szorosan a kád mellé gurul. Megereszti a vízcsapokat, vár egy kicsit, leráncigálja magáról a koszos trikót, és belebűvészkedí magát a meleg vízbe. Elnyúlik benne, a víz a szájáig ér. Dodó fekszik a kádban, szinte lebeg, a perceket nem számolja, ráér, nem siet. Dodó időmilliomos. Most még az! Talán egyszer, majd később kezd magával valamit. Fotózni fog... Esetleg vásárol egy külföldi szövegszerkesztő masinát, és valamelyik helyi lap számára — kettő is van a városban — számítógépes szedést vállal... Az utóbbi jobb volna, bár Dodó kissé fél tőle... Nem annyira a szövegszerkesztőtől fél, inkább a helyesírástól. Mi lesz, ha elcsesz valamit? Mi volna?! Ha elcseszi, hát elcseszi! Az életét már mindenesetre elcseszte... Pedig az élet, ugye, mégiscsak fontosabb valami, mint egy újságcím. Kirántja a lefolyó láncon lógó dugóját, megvárja, amíg eltűnik a kádból a víz, azután megtörülközik. Némileg vizes seggel, pőrén csusszan a tolókocsiba, kezével helyezi el a lábát. A használt trikót a fonott szennyeskosárba hajítja — majd kimossa az anyja. Ha meg nem, hát ő is kidörzsöli. Nem nagy ügy! Vagy beledobja az automata mosógépbe. Mert Dodó egy vadonatúj mosógépnek is tulajdonosa. Az anyja kétszer hetente jár fel a közeli falujukból. Járna ő mindennap, ha tehetné, de ott van a kert, a gyümölcsös..., és ott vanak az állatok. A két hízó, a csirkék, a tyúkok, a kacsák, libák. És Manci, a kecske. Igaz, Mancival van a legkevesebb dolga! Kiköti valahová, és Jézus!... Eleinte gyakrabban járt, de Dodó leszerelte. — Elég, ha hétfőn és pénteken jössz — mondta neki. — Önállóságra kell szoktatnom magamat. Kicsit kitakarítasz, egyszer mosol, máskor vasalsz, kotyvasztasz valamit... Az az igazság, hogy Dodó azt hitte, minden úgy lesz, mint azelőtt, s majd az új lakásban (is) nyakra-főre csajozni fog. Nem akarta, hogy az anyja váratlanul, akármikor beállítson — és útban legyen. Másképp lett! A látogatórend, melyet anyjának megszabott, viszont változatlan maradt. Ami arról árulkodik, hogy Dodó még reménykedik. Az anyjának, ha kétszer egy héten befut a nyolc húszassal, van mit csinálnia. Felmos, porszívózik, port töröl. Hol ide kap, hol oda. A főzésre marad a legkevesebb ideje. Miután erre rájött, nem Dodónál főzött meg, hanem otthon. Elhozta neki az ételt lábasban. Egyszerűbb volt, meg olcsóbb is, mint kétfelé főzőcskézni. Amikor a főtt étel elfogy — a mai nap jó példa erre —, Dodó segít magán: hide-
