Irodalmi Szemle, 1994
1994/11 - ARDAMICA FERENC: Dodó és Dodóka
a i>n AMTrA WlrlUF'fcír* Dodó és Dodóka Dodó kidörzsöli szeméből az álmot, és rosszkedvűen bámul maga elé — a világba. Mert ez a küszöbtelen lakás a széles ajtóival, az alacsony, fehér bababútoraival, a fogódzókkal ellátott fürdőszobájával és vécéjével ezentúl az ő számára már a világot jelenti. Miután ezt tudatosítja, rosszkedve tetőfokra hág. Idegesen nyúl a tolókocsi felé. Keze ügyetlenül nekiütődik a karfájának, s a járgány kishíján elszalad. Este vagy éjszaka elfelejtette behúzni a féket. Közelebb ráncigálja a kocsit a franciaágyhoz, rögzíti, majd a tenyerére támaszkodva megemelkedik és átcsusszanja rá mezítelen fenekét. Egy darabig még tétován üldögél a tolókocsiban, és vakargatja sűrű mellszőrzetét a kétes tisztaságú trikó alatt, azután kiengedi a féket. Elindul oda, ahová reggelente első útja vezet: a hűtőszekrényhez. — Jót tesz neki a szellőztetés...— mentegetőzik magában, miközben ajkához emeli a karcsú üveget, amelynek mindössze az alján lötyög egy kevés ital. — A francba! — kiált föl inkább ingerülten, mint meglepődve. — A Gorbi elfogyott! Miután végez a vodkamaradékkal, az alacsony pult végében diszkréten megbújó barna szemetes tartályhoz gurul, felemeli a tetejét, és magasról beleejti az üres fiaskót. — Nincs rád betét...Válnunk kell! Sajnálom, drágám! — mormolja fölötte bosz- szankodva. Dodó nem csak azért bosszankodik, mert kiürült az üveg, hanem azért is, mert — rájön — megint magában beszél. Végül még be fog dilizni. Egyedül — a négy fal között! Az egyik rossz szokást a másik után veszem fel. Hát nem elég bajnak, hogy rászoktam a cigarettára?! Sőt már a piával is haverkodom. A cigarettára gondolva tüstént megkívánja... Odahajt a dohányzóasztalkához, félkézzel kiráz a dobozból egy koporsószöget, rágyújt, és nagy élvezettel tüdőre szívja a füstjét. ( Legalább valamit élvezzek! ) A cigaretta hamar a körmére ég. Na még egyet!... így a reggeli már megvolna! Nem éhes. A kevéske vodka nem hozta meg az étvágyát. Ahhoz, hogy reggel kajáljon, többet kellene innia. A reggeli étkezést többnyire kihagyja. Igaz, későn ébred, esténként sokáig nézi a tévét, megvárja a műholdak által vehető állomásokról éjféltájt sugárzott erotikus filmeket. Ha pedig azokban sincs semmi szexi, akkor videózik. Betesz egy kazettát, s megy a műsor éjfélig vagy még annál is tovább. Mert mit csináljon, mivel múlassa az időt egy szegény nyomorék?