Irodalmi Szemle, 1994
1994/10 - ÁRGUS - FÓNOD ZOLTÁN: A szerelemről — két tételben
árgus felé” mozdult el a szerző. Az esszé műfaja összetettebb, sokkal igényesebb és stílusában is emelkedettebb annál, mint amit a szóban forgó könyvben felfedezhetünk. Legfeljebb a „témaváltás” kötetlensége rokonítható azesszészerű megközelítéssel. Mivel a téma kapcsán a szerző a filozófia legjobbjait kívánja megidézni, nyilvánvaló, hogy az ókori filozófusok tanításait sem mellőzhette, hangot ad azonban a modern filozófiai felfogásnak is, utalva Símmel vagy Weininger megállapításaira vagy közvetve Kierkegaard és mások véleményére is. Három fejezetben foglalkozik a választott témával. A Filozófusok a szerelemről című részben csokorba gyűjti a gondolkodás elhivatott képviselőinek, Platónnak és kortársainak a szerelemről vallott nézeteit, s különböző címszók alatt (mitológiák, androgün, a szerelem fokozatai, halhatatlanság stb.) foglalkozik a szerelem értelmezésével. Egyik alfejezetében a keresztény szerelem és szeretet felfogását is boncolgatja. Főként Szent Ágoston tanítására összpontosít, a témát különösebben nem árnyalja. Az érzékiség szolgálatában című részben Sade márki élvezetfilozófiáját és Schopenhauer metafizikáját taglalja. A Férfi és nő című fejezetben a modern szerelem jellemzőit a női lélek szempontjából veszi szemügyre. Ez értékelhető kísérlet, hisz a férficentrikus szerelemfilozófia túlten- gésével szemben erről a témáról is fel- lebbenti az ismeretlenség fátylát, s Diderot és Schopenhauer nézetei révén megismerkedhetünk a nő „végletes erejével és gyengeségeivel” egyaránt. Schopenhauer- nál a „nemi sovinizmus” emlegetését tartjuk szokatlannak, s nem kevésbé Csató Pál szerepeltetését a gondolkodás nagyjaival egy síkban. Ottó Weininger osztrák filozófus „szélsőségesnek” is mondható nézetei is érdekes szempontokra világítanak rá, s az alkalmi utalások Shaw vagy Heidegger nézeteire ugyancsak a témát kívánják árnyalni. Ez mondható el a Símmel — férfikultúra és a nő című alfejezetről is, mely a modern nőmozgalom személy feletti és társadalom feletti kulturális értékeire is rávilágít. A nő helye a világmindenségben érzelmi, alkati és tudati jegyei felől közelítve is izgalmas kérdése a filozófiának. A simmeli „abszolút szerelem” sok vonatkozásban már a modern kor érzés- világát vetíti elénk, annak minden gazdagságával, sivárságával, találékonyságával vagy érzéketlenségével együtt. A szerelem a mindennapokban" című fejezetben a szerelem „filozófiailag te- matizált” bemutatása után a szerelem konkrét megjelenési formáit próbálja bemutatni a szerző. Ebben a fejezetben a „szerelmi játszmák arra mennek ki”, hogy a másik előtt önmagát mutogató partner hogyan akarja — a kapcsolatteremtés révén — a partnert megszerezni, érzelmeivel függő viszonyba hozni. Az olyan alcímek mint A szerelem lefolyása, Az előtörténet átcsapása a szerelmi történetbe, A szerelmessé válás lélektani feltételei stb. Szinte azt sejtetik, mintha (Khan vagy a Kámaszutra példájára) a gyakorlati tanácsadás szerepét vállalná fel a szerző. Erről azonban szó sincs. Filozófusok, eszmék, nézetek és tendenciák sorakoznak itt is, Platóntól Gadamerig, Baadertől Schelerig vagy Weiningerig, Husserlig, hogy az intimitás, hűség vagy a különösség értelmezésére adjanak választ. A szerelem szimbolikus alakjai című fejezetben a transzcendálódott szerelem (zárójeles alcím) lényegében utal arra, hogy a szerző az ismertetésre szánt jelenséget ismert nevekhez, fogalmi je
