Irodalmi Szemle, 1994

1994/10 - ÁRGUS - FÓNOD ZOLTÁN: A szerelemről — két tételben

árgus gyekhez kötve próbálja megvilágítani. Casanova és Undine, Don Quijote és Psyché, illetve Don Juan és Pénelopé re­gényes élettörténete köré font — sok­szor mitikus — képzetekkel, fogalmakkal közelíti meg a szerelmet és a nemiséget. Árnyaltnak és nyelviségében is igényes­nek elsősorban a Don Juan és Pénelopé alakját megfogalmazó részt (a kötet utolsó alfejezete) tartjuk. Lényegében elfogadható a kötet szer­kezeti felépítése, melyben Mészáros András a teljesség igénye, illetve a szerteá­gazó téma módszeres megközelítésének szándéka nélkül próbál az általa válasz­tott témakör elvárásainak megfelelni. Nem eszmetörténeti szempontból és nem is tudományos igénnyel vizsgálja a témát, hanem a filozófiatudomány jeles képviselőit vonultatja fel, helyenként csak utalásszerűén. A filozófusok szá­mára ismert a tárgykör, az átlagolvasó számára pedig hasznos ismereteket to­vábbít. A kötet használhatóságát a lap­széli címszavak is segítik. Szándékát azonban a szerző csak részben váltotta be. A kötet hiányosságaként róhatjuk fel, hogy Mészáros András túlságosan tartózkodó a saját vélemény kinyilvání­tásában, s az egyes szövegrészek ismerte­tése is esetenként világosabb, átgondoltabb megközelítést igényelt volna. Az idéze­tek felsorakoztatásakor gyakran hiány­zik az egységesítő szándék, a hasznos szerzői kommentár, mely értelmezi és megvilágítja a magvas gondolatokat. A kelleténél jobban érződik, hogy a kötet anyaga szlovák nyelvű előadásokra épül. A felhasznált forrásművek negatív hatása is nyilvánvaló abban, hogy az ide­gen nyelvű szövegek tolmácsolása gyak­ran idegenül, magyartalanul hangzik. Nem lehet a kötetben tetten érni a gondos szerkesztői munkát, mely a stílusbeli pontatlanságokat, értelmi pongyolasá­gokat kiküszöbölhette volna. A szövegben előforduló germanizmusok, szlovakizmu- sok jelentős részét is kiiktathatta volna a gondos előkészítés. A kötet stilisztikai megformálása sem eszmei emelkedett­ségre, sem nyelvi igényességre nem vall. Maga a cím is esetleges, lényegében a témához semmi köze, hisz egy allegóriá­val próbálja általánosítani a nők uralmát a férfiak fölött. Több köze a kötethez nincs. Irodalmi példáiban is lényegében csak a világirodalom ismert jelenségeit idézi a szerző, azokat ismétli, az új életér­zések megfogalmazása, gondosabb fel­mutatása vagy az értékrendszerek kialakítása hiányzik. Járulékosak és véletlenszerűek a magyar irodalomból vett utalásai. Alig­ha dicséri irodalmi jártasságát, hogy az íróként jelentéktelen Csató Pál vagy a szélsőséges nézeteiről ismert Pekár Gyula szerepel a magyar „példatárban”, holott a magyar irodalom az óriások se­regét vonultathatja fel ebben a témában (Balassi, Csokonai, Petőfi, Vajda, Ady, Móricz, Krúdy stb.). A tudálékosság ese­tei sem ritkák. Ilyennek tűnik Heidegger megállapítása a beszédről (109), a fecse­gésről írottak viszont már az értetlenség határát súrolják. Őszintén örülnénk, ha a kötet a „csú­csot” jelentené, melyről a szerző fény­képpel illusztrált szövege szól a hátsó borítón. Megítélésünk szerint azonban az elkép­zelés nem mindig párosult szakmai ala­possággal és elmélyültséggel, így inkább csak amolyan „túrának” tekinthető, mely kíváncsiakká tesz bennünket, vajon „mi­lyen lehet a perspektíva”, melyet Mészá­ros András ígér nekünk. Vandrák András filozófusi tevékenységéről írt szerény ér­tekezése (1980) után várnánk a méltó folytatást. A „túrák” után a csúcsot!

Next

/
Thumbnails
Contents