Irodalmi Szemle, 1994
1994/10 - DOKUMENTUM - PEÉRY REZSŐ: A levert forradalom győzelme
A levert forradalom győzelme Ami vállalkozásnak talán a legcsodálatosabb, hiszen idegen hatalom fegyvereinek árnyékában, ágyúcsöveinek lőterében ment végbe. Nos, a válasz a kérdésre: e helytállás palettájából válogatták ki a kortársak a színeket. A gondolkodót az értelmi atomrobbanás ereje nyűgözte le, a társadalomkritikust a régi rend összeomlásának páratlan tüneménye, a történészt a Torlasz, a szociológust a Munkástanácsok értelme és bátorsága. Ezenfelül a szembeszállás a szolgasággal és zsarnoksággal egy eleve reménytelennek látszó helyzetben, egy óriáshatalom markában. Az a hit, hogy a szabadság és az emberi méltóság olyan emberi érték, ami bizonyos esetekben fontosabb mindennél. S amennyiben ez illúzió, akkor tanúságtétel amellett, hogy olyan illúzió, amely nélkül nem érdemes élni. Ezért volt október morális tiltakozás egy olyan korban, amely kiegyezni látszott az erkölcstelen realitásokkal. Ami persze roppant áldozatot kívánt. Mindezt szinte alig lehet reálpolitikai szemszögből megítélni! Megérte az „illúzió'’, a tét azt az árul, melyet megkövetelt? Erre annak idején a bukást követő reménytelenségben tagadással feleltem volna. Vad elkeseredéssel mondtunk ellent Vörösmarty vigaszszózatának. „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért” — ez a hit öncsalás. Dehogynem lehet! Példánk bizonyítja: a porba-vérbe taszított, vert nemzeté. A Rossznak a történelemben betöltött győzelmes szerepe felett meditáltunk, elmélkedtünk. Mintha Jákob Burckhardt tételét illusztrálta volna bukásunk. A szerencse és szerencsétlenség történelmi szerepe című tanulmányából idézek. „A Rossz ezen a földön végül is a nagy világtörténelmi ökonómia egy része. Az erőszak, az erősebb joga a gyengébbel szemben, amely ama létért folytatott küzdelemben alakul ki, amely az egész állat- és növényvilágot eltölti. Ezt az emberiség a hajdankorban rablás és gyilkosságformájában, később pedig a gyengébb fajták, gyengébb nemzetek s egy társadalmon belül az erőtlenebb társadalmi osztályok elnyomásával, kiirtásával, szolgasorba vetésével gyakorolta. ” A szemléletet, amely e szövegben megjelenik, nem kell-e szociáldarwinizmusként meghatároznunk? Persze, jogosan nevezed annak. Csakhogy a nagy bázeli történész nem a győzőket igazolja, hanem a legyőzőnek, az eltiportak ügye mellett áll ki vele. S ha a kétségbeesésre és nyomorúságra gondolunk, amely a bukás után fogott el bennünket, az alulmaradtak, a mindenkori alávetettek helyzetét éltük csak át. A világmonarchiák és világhatalmak kialakulása nyilván mindig ilyen kísérőjelenségekkel járt. Jákob Burckhardtot szólítom újból. Neves tanulmányából idézek: „Már a régi időkben rettenetes összképünk alakul ki, ha a kétségbeesés és nyomorúság összegére gondolunk, amely például a nagy világmonarchiák kialakulását kísérte, s annak előfeltétele volt. Különös részvétünket érdemlik azok az egyes népek, amelyek nemzetiségükért folytatott kétségbeesett küzdelemben maradtak alul az antik világbirodalmak, Perzsia, Assyria, Média királyaival vagy később Nagy Sándorral szemben. Csupa roppant végső küzdelem, amiről ma nem tudunk már semmit sem. Vajon hiába harcoltak-e "?
