Irodalmi Szemle, 1994
1994/10 - DOKUMENTUM - BORBÁNDI GYULA: Emlékek Peéry Rezsőről
BORBÁN!)! GlülA Emlékek Peéry Rezsőről Az 1910-ben Pozsonyban született Peéry Rezső az 1956 október-novemberi napokat Sopronban mint az ottani gimnázium igazgatója élte át. Az író ahhoz a szlovákiai magyar reformer nemzedékhez tartozott, amely a harmincas években felvilágosult gondolkodásával és demokratikus magatartásával írta be nevét az újabbkori magyar történelembe. 1938 óta Magyarországon élt, középiskolai tanár és közíró volt. A forradalom után Nyugatra menekült, sokáig a reutlingeni pedagógiai főiskola könyvtárosaként dolgozott. Haláláig Stuttgartban lakott. A nyugati magyar emigráció egyik legjelentősebb és legtekintélyesebb publicistája volt.. Amikor 1976 nyarán utoljára láttam stuttgarti otthonában, már két szívinfarktus volt mögötte. A betegség nyomai látszottak az arcán. A magas, szikár, csontos ember erősen lefogyott, és a huzamosabb mozgás annyira fárasztotta, hogy a harmadik emeleti lakásába menet minden emeleten egy kis időre le kellett ülnie. Erre a célra kis nádszéket helyezett el a lépcsőházi kanyarba, minden emeletre egyet. Feltűnt azonban az is, hogy a testileg ennyire megtört író szellemileg mennyire friss és eleven volt, mennyire nem vesztette el minden apró részletre kiterjedő kíváncsiságát és érdeklődését, úgy viselkedett, mint amikor még erős és egészséges volt. Ameddig tehette, olvasott, írt, dolgozott. És nem akárhogyan, mert Peéry Rezső egyik legsajátosabb tulajdonsága a gondossága és lelkiismeretessége volt. Minden adatnak utánanézett, minden régi emlékét felülvizsgálta, szavait aprólékos gonddal választotta meg, mondatait választékosán és világosan fogalmazta. A szép, szabatos, pontos szöveg mestere volt. Még a javításait is úgy végezte kéziratain, hogy a lektornak vagy a szerkesztőnek egy pillanatig se legyen kétsége afelől, mit és hogyan változtatott meg a szerző. Az áthúzások, beszúrások és a kéziratot olykor elcsúfító, nehezen olvasható kézírásos bejegyzések helyett ő apró fehér szalagokat ragasztott a törlendő szöveg helyére, és arra írta az új szöveget. Ebben benne volt jellemének az a fontos vonása is, hogy mindig tekintettel volt a másik emberre, tisztelte és megbecsülte azokat is, akiknek kezébe munkái kerültek. De az ő tisztelete és megbecsülése nemcsak személyekkel, hanem nézetekkel, gondolatokkal szemben is érvényesült. Soha sem ragadtatta el magát, még azokkal szemben dokumentum
