Irodalmi Szemle, 1994

1994/10 - THOMKA BEÁTA: Tolnai Ottó

Thom ka Beáta

a lét svédgyufa-sima oldalához és ahhoz a másik oldalhoz

ahhoz a sebhez melyet csáth rózsaszín flastrommal ragasztott le egyik naplófüzetében a fekete füzetek egyikében

hol tán legmerészebben néztek farkasszemet a léttel

(Életjel)

Az ontológiai problematikával való szembesülés itt Csáth, másutt más művészeti minta közvetítésével következik be. A minták s megválogatásuk valamiféle inter- kulturális térben szituálja a válaszokat, s ezek által sejteti saját lehetséges álláspontját. Elgondolkodtató Egyed Péter egykori észrevétele: „a téralakzatokban egymás mellé kerül az evilág és túlvilág minden lényeges eleme. Csak egyvalaminek nincs helye és tere, a transzcendenciának; de hiszen Tolnai hangsúlyozza, hogy költészete materialista, s mivel a transzcendensnek nincs konkrét tárgyi felfoghatósága, így nem is lehet költészeti tárgy. Állandó zuhanás és emelkedés a reális végpontjai — az ir- reáliák — között, ki- és betekintés nélkül reményre, halhatatlanságra; tökéletesen érzékeltetett kietlenség, tűszúrásszerűen fúvó szél árad ezekből a versekből”. A lét semmis nyomait fürkésző tekintet szárnyalásaiban és kríziseiben is oly gyakran néz szembe a káosszal és mikrokáoszokkal, hogy már-már a semmis nyomok mögött rejlő semmit is tapinthatónak véli.

(...)

a tenger iránti szerelem valójában nem más a halál Velencében e mondatát azonnal felismertem mint a tagolatlanhoz az anyagtalanhoz az örökkévalóhoz a semmihez való vonzódás

(A gyönggyel töltött browning)

E kivételes pontokon a nyelv kiszakad a metaforikus rendszerből, megkemény- szik, konkréttá válik. A semmihez való vonzódás. Nem az alakzatok és sugalmazá- sok nyelvén beszél, hanem az én- és világfelfogás állítása. Az anyagtalan, az örökkévaló ugyanúgy lehetne a Szellem vagy a Teremtő állítása is. Nem az. A tagolatlanhoz ebben a szemléleti magatartásban a művészi teremtésnek van csupán köze. A differenciálatlan halmazból, melyben a személy és léttörténete megjelenik, a metafora és a fikció tudása alkothat világot, világszerű formát. Ezt iktathatja a tenger, az azúr, a flamingó, a gyöngy, a liszt, a gipsz, a karfiolagy képeiből alkotott paravánként önmaga és a semmi közé.

ott értettem csak meg azt a kierkegaard-kivonatot hogy a könnyedséghez nehézkedés szükséges

(i. m.)

A lírai világteremtés nem tagadja az átszellemülést, ám az irány kijelölésében