Irodalmi Szemle, 1994

1994/10 - THOMKA BEÁTA: Tolnai Ottó

Tolnai Ottó

nem vezérelheti a költői tradíció. Abban a hagyományban érezheti magát otthon, mely a döbbenettel való szembenézés pillanatát nem felejti: elrejti. Kéznél a rózsaszínű flastrom, az elrejtésre és elodázásra való készség. A nehézkedés az alapállás minősége. A föld amelybe áshatok / a föld amelybe ültethetek bizonyosságára lenne szüksége, s ha másként nem, imaginációja révén teremt magának hordalékot, földet, alapot, talajt.

és nem sikerült megtudnom honnan hozzák hol ássák azokat a formátlan aranyrögöket melyektől verseim formáit kölcsönöztem (ilyen értelemben az én verseim is kötöttek csicsókához kötöttek voltak később egy városforma versről

[DUBROVNIK] álmodoztam most pedig lám-lám egy versforma várost

[VELENCE] írok)

(Levél arról hogyan tanítani a vajdasági irodalmat Velencében)

Az aranyrögöket, szőnyeget, Dubrovnikot, Velencét író művelet a csak tárgy s tény legyen stratégiájának része. Dubrovnik újrateremtésére akkor szánja rá magát, amikor már csak az itáliai partokról, Velencéből szemlélődve képzelheti a horizonton túlra a körülfogott, ágyúzott várost. A nyelvnek minden korábbi állapotnál nagyobb terhet kell vállalnia: mostantól fogva nemcsak alapítania, hanem újraalapítania kell. A megszólalás a kötetek után, 1992 óta megjelent immár egyértelműen apokaliptikus, háborús versekben a lamentáció küszöbén hangzik fel. A Lötyöge avagy be kell-e avatkozni és a Szemelvények a velencei vértanúból c. versek a siratóénekek ősi monotóniáját idézve ismétlik és variálják a döbbenetet. A létélmény a kormányeltörésben levő állapotot a versül tudni többé nem tudok sorba sűríti. Az Óda Sztálinhoz jóslata nyomán e versek nem az időket, hanem a végidőket beteljesedettnek mutatják. Az artikulációnak, a beszédnek és teremtésnek ekkora tehertétellel még nem kellett számolnia. A költészeti normák és a nyelvhasználat visszavezetése ebben a helyzetben a rámutatás elemi egyszerűségéhez a tárgyiasság elvét — a paradoxon vállalásával — egy bonyolult léttapasztalat metaforarendszerén belül érvényesíti. S ha úgy érezzük, az anyagiasulás állapota tovább nem fokozható, a metaforában fölismerjük egy új univerzum körvonalait.