Irodalmi Szemle, 1994

1994/10 - THOMKA BEÁTA: Tolnai Ottó

Thomka Beáta

amely ha rászorítom márpedig nagyon rászorítom netán átfűrészelné cellaablakom rozsdás rácsait szeretnék künn a szabadban végezni magammal

(105. old.)

A fűrész metafora ismétlődő motívuma a kötetnek. A fentebb idézett versben a bélyeg fogazatának fűrésze, az iméntiben az ária, a kötet más versében a hegedűvonó együttesében merül föl.

a jéghideg váróteremben magának hegedült a cigány olyan új zene

olyan új zene sosem is lesz kisgyerek vigyázza úgy lombfűrészének egyszál életét ahogy húzta

(7. old.)

A metafora hasonló funkciót tölt be, mint a cipőpertli az Orfeusz új lantja c. versben. Csáth Géza zenei műveltsége és zenekritikusi tevékenysége sem kerüli el a költő figyelmét. Az árvacsáth világába a korszak nagy egyénisége, Bartók Béla is vershősként sétál be. A zenének, költészetnek megjelenései e groteszk metaforikus kontextusokban valami elemi, nyers empirikus valósággal látják el a szellemi kreációt. Az egzisztenciális határhelyzetek, melyekben a művészetre való utalások fölbukkannak, drámaiságára és létföltételt képező jelentőségére mutatnak rá.

A jelenkori vajdasági magyar irodalom értékteremtő alkotásainak vonulatát befolyásoló létszemlélet meglehetősen keserű. Tolnai Ottó, Domonkos István, Sziveri János, Danyi Magdolna költészete, Végei László esszéprózája, Juhász Erzsébet prózaírása a művészi és nyelvi világképek különbségei ellenére kifejezetten negatív kortapasztalat artikulálói. A Vidék történelmi és kulturális realitásával való számvetés a vidékiesség és marginalizálódás elleni stratégia része. „A nemzetiségi léthelyzetben a nyelv az identitástudat fontos eleme, ezért már alapfokon is az ösztönös használatot meghaladó reflexiók tárgya. ” (Csordás Gábor) A megmaradás egyetlen feltétele és eszköze a nyelv és a nyelvi energiák felkutatása, szorongó átmentése. A kilencvenes évek történelmi drámája nemhogy visszamenőleg igazolta azt, hogy e küzdelem egyben a kulturális identitás zavarainak meghaladásáért folyik, hanem drasztikusan kiélezte magának a fennmaradásnak, jugoszláviai magyar és nem magyar etnikumok további létezésének kérdését is. Ebben az összefüggésben szemlélve Tolnai Kosztolányi- és Csáth-olvasatát megnövekszik a gesztus revelációs jelentősége. Csáth Géza sorsának egyéni tragédiája akár egy közösség veszélyeztetettségének tragikus példázataként is olvasható. A megírás idején ez a szerep- és alakváltás nyilván nem számított utalásrendszerének ilyen irányú lehetséges bővülésére.