Irodalmi Szemle, 1994

1994/9 - TÓTH KÁROLY: Egy kelet-európai gondolkodó

Egy kelet-európai gondolkodó

sek és elképzelések mellett az irodalomtudományi vagy a történettudományi intézetek olyan kis, rejtett szigetei voltak a szabad gondolkodásnak, ahol elsősorban szakmailag és módszertanilag lehetett viszonylag nagyot előrelépni. A szakmai felkészültség önmagában már ellenzékiséget jelentett a hivatalosan megkövetelt középszerűséggel és laikussággal szemben. Ennek a nemzedéknek volt azután egy másik fontos erénye is: nyugatorientáltsága révén nagyot nőtt a látóköre, s ez nagyfokú igényességet vont maga után, tudatosíttatta velük a szakmai korlátokat, és a kitűzhető célok megfogalmazására is nagyon nagy hatással volt.

Peter Zajac pontosan ezt a pályát futotta be a hetvenes és nyolcvanas években. Irodalomtudósként, esszéíróként, közíróként, műfordítóként és közéleti-politikai személyiségként lehet őt jellemezni. Mint akkor minden valamirevaló irodalomtudós, ő is strukturalistaként indult, ennek az iskolának nagy hagyományai voltak Csehszlovákiában. A strukturalizmus Szlovákiában egyet jelentett a mű belső mozgatórugóinak keresésével és a leíró kutatás meghaladásával.

Zajac tudományos pályája a véletlenszerűség fogalmával kapcsolódik össze, a spontaneitással. Alapvető kiindulópontja, hogy az irodalmi műalkotás véletlenszerűen, spontán módon jön létre, s nem az a cél, hogy ebben valamifajta lineáris belső (fejlődési) rendet keressünk, hanem hogy megértsük, mitől lesz a műalkotás mégis egységes egész. Az eklektikusán, átgondolatlanul és véletlenszerűen egymás mellé kerülő szavak, illetve elemek egysége eredményezi a mű belső pulzálását, lüktetését. Az, hogy az egyes elemek végső soron mégis egy lezárt egységet alkotnak — ez maga a műalkotás —, jelenti a mű belső dinamikáját. Egyébként az alkotás darabjaira hullana. Az egyes elemek azáltal, hogy zárt egységbe kerülnek, kölcsönösen hatnak egymásra, így Zajac irodalomtudományos munkásságának középpontjába a dinamizmus, a sokszínűség, a variabilitás és a pluralizmus fogalma áll. (A pluralizmus abban az értelemben, hogy a műnek nemcsak egyetlen meghatározott belső dinamikája van, hanem mindenkor és mindenki számára másként képes mutatni magát.)

Miközben Zajac a műalkotást véletlenszerű elemek összességének tekinti, nagyon nagy gondot fordít a tradíció megértésére. A tradíció hatása az alkotóképességre elemi szükségszerűség, hiszen ez az eklektikusán „rendeződő” elemek egységbe foglalásának legfőbb meghatározója. Hasonlóképpen nagy teret szentel az alkotóképesség és a műfordítás viszonyának tisztázására. Műfordítóként kortársaihoz hasonlóan főleg a német irodalom klasszikusait és huszadik századi képviselőit fordította, gazdagítva a szlovák műfordítás-irodalmat.

Zajac másik fontos munkaköre a közírói szerepkör. Ez főleg a nyolcvanas évek második felében bontakozik ki munkásságában, ekkor is elsősorban külföldi folyóiratokban. Hogy az az irodalomelméleti és módszertani felfogás, amelyet hosszú éveken keresztül az irodalomtudományon belül önmaga számára kimunkált, milyen hatással volt közírói szereplésére, éppen az esszéiben és más publicisztikai írásaiban érhető tetten. Társadalomszemlélete ugyanolyan eklektikus, mint ahogyan a műalkotás belső felépítése, nem a célirányosságot keresi, felfogása inkább műkö- désirányos. Nem az ideologikus értelmezéseket és megokolásokat keresi, hanem