Irodalmi Szemle, 1994

1994/1 - LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT: Örkény István drámáinak epikai szempontú vizsgálata

Laczkóné Erdélyi Margit

nyelvi játék, amely intellektuális tájékozottságot igényel. Ugyanis az olasz reneszánsz századainak megnevezésével kerül sor a megegyezésre a felek között.

„ — Cinquecento — mondta aztán a karmesternek. — Trecento — monta a vendég, mert sokallotta az összeget. — Quattrocento — ajánlotta végül a tolmács. Ebben megegyeztek. ” (177.) A kurzív szedés s a gondosan mondatkezdő nagybetűs írás Örkény rafinált, direkt módszere, azaz a kontraszt, irónia és humor hordozója. Janus-arcú kommunikáció: a magasszintű érték egyidejűleg csap át frivolba, groteszkbe.

Az arányok eltolódására, értékhiányra, értékvesztésre gyakran figyelmeztet az Örkényi világszemlélet. A Gondolatok a pincében című írásban a falábú házmesterkislány cicusnak hiszi a patkányt, s a patkány ebben az új, kellemes, sosem tapasztalt élethelyzetben arról kezd ábrándozni, milyen szép lenne, ha falábú házmesterkislánynak született volna.

Az otthon ugyancsak az értékzavar novellája. A szögesdrót kerítés mögött élő négyéves kislánnyal beszélget az anyja, hogy hamarosan hazaviszi őket a vonat; otthon lesznek, ahol a gyerek mackója, babája is van. „Otthon is vannak őrök? — Ott nincsenek. — Akkor — kérdezte a kislány — onnan meg lehet majd szökni?” (348.) Örkény a mindennapok legközönségesebb jelenségeiből is bravúros novellát teremt. A Trilla díszítésmentes írás, az élet és munka ismétlődő szegmentumaiból összeállított, dokumentumjellegű, tárgyilagos megkomponálása egy kisember, egy magányos nő „hétköznapi” önfeláldozásának. Az abszurdhoz vonzódik a Mindig van remény. A kriptát építtető klienst is a mindennapi élet lökte ki magából. A szituáció olyannyira „tökéletes” abszurd, hogy már attól tetszik valóságosnak. Végül

— kéri hősünk — a kriptába be kell vezetni a villanyt. „ —A villanyt? — bámultak rá... Minek oda a villany? — Jó kérdés — mondta bosszúsan az érdeklődő. — Hogy ne legyen sötét. ” (181) (Ahogy a Használati utasításból megtanultuk, a cím a fontos: „Mindig van remény”).

A lírai hangvételű művek közül a legismertebb és legkedveltebb talán a Ballada a költészet hatalmáról. Egy telefonfülkéről szól, amely antropomorfizálódik. Budapest valamely forgalmas helyén állva „hallgatja végig” a sok üres beszédet, „figyeli” az emberek egymás iránti közönyét és rosszindulatát. Miután egy költő egy piszkos papírszelet utolsó négy sorát mondja fel benne a szerkesztőnek, aki visszautasítja a verset, a telefonfülke megelégeli az emberek viselkedését, és fellázad. Elhagyja helyét, kirakatokat nézeget, könyvesboltba megy, rumot iszik, találkozik és szemez egy másik telefonfülkével, „akinek” vérvörös rózsákkal köszöni meg az éjszakát, s a városon kívül, egy vadvirágos réten telepszik meg. Ott csak tréfálkozó, jóindulatú kirándulók akarnak telefonálni. „A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, olyan halkan, mintha hangfogós hegedűn... A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki sem tett panaszt. ” (227.)

A háború élményétől Örkény természetszerűleg nem tud szabadulni. Drámai epikájába elsősorban ilyen témájú műveit sorolhatjuk: ezek hangvétele a szokottnál komorabb, többjüket a drámaszerkesztés eljárásával, dialógus alkalmazásával oldja meg, gyors viszonyváltozásokra ad lehetőséget bennük, esztétikai minőségüket tekintve a tragikus groteszkhez tartoznak. A Korképek cím alá sorolta be a Havas táj-