Irodalmi Szemle, 1994

1994/1 - LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT: Örkény István drámáinak epikai szempontú vizsgálata

Örkény István drámáinak epikai szempontú vizsgálata

ban két hagymakupola című novellát. A háború, a lágervilág többszólamú tragédiájának tényképe ez az írás: akasztásra nemcsak a zászlóaljnak, hanem Davidovka lakosságának is ki kellett vonulnia. „Ebből azonban nem lett semmi. A mieink közül csak néhány pipogya stréber jött elő... ” (111.) A hivatalos részről kiküldötteken (a németeken) kívül ott volt még az Ecetes nevű (magyar) hajtó, aki három liter rumért vállalta, hogy fölakasztja az asszonyt. — Az egész novella tényközlő leírás, építkezésében olyan természetesen gördül előre a tenzió, mintha nem is tudatosan irányított volna. „Az asszony ott várt a fa alatt, mozdulatlanul, mintha a földhöz fagyott volna a lába. Egy könnye sem volt... Csak állt, és égő szemmel nézte a kislányt, aki bemászott a teherautó alá, és onnan kukucskált kifelé. Négy- vagy ötéves lehetett. Piszkos és sovány volt, de ő is elég jó ruhát viselt. ” (112.) A drámai fokozás csúcsa, amikor a fiatalasszony nyakára hurkolják a kötelet, s a gyerek üde hangon fölnevet a teherautó alatt. Néhány perccel később a hideg szélben bámulva a lengő mozgást, és megelégelve a „tréfát”, a kislány fölkiabált a fára: „Mama!” Örkény nem áll meg ennél a fordulatnál — mintha hangsúlyozná, hogy a groteszk élethelyzetekből ki nem lehet fogyni —, tovább bontja a szituációt. Néhány perccel később a gyerek tündöklő szemmel bámulja a német tiszt fényképezőgépét. „Talán még sohasem látott fényképezőgépet. ” (113.) Kegyetlen kontrasztot helyez „egyensúlyba” és elénk az író, a kislány által megélt helyzetek révén. Mert halott anyja látványa ugyanolyan érthetetlen és „érdekes” számára, mint egy fényképezőgép, s a groteszk torzításában végül is a kettő „azonos értékű”.

A Budapest című mű párbeszéd nélküli alineáris szerkesztésű elbeszélés az atomrobbanás utáni „csendről”. A csendet és mozgáshiányt fokozza a szöveg minden tartalmi eleme, amelyek egyben a feszültségteremtés eszközeként is működnek. A folyamatos „kihalást” meg-megtörő apró zörejek, mozgások oldják némileg a feszültséget. Az események fokozása az Élet-Halál alapkontrasztra épül. Az egerek megjelenése önmagában is paradoxon hordozója; egyrészt bevégzik a pusztulást/pusztítást: „Amikor az utolsó hegedűn átrágták az utolsó húrt, annak pendülése volt Budapest búcsúszava” (389.), másrészt az élet utolsó jelei ők: a „hátha”, a „mégis”, a „mindnek ellenére” megtestesítői a halál ellen. Bizonyíték erre az utolsó írói gesztus is: De már másnap, az Operával éppen átellenben, egy romház kövein megjelent egy cédula-. „Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné.” A 20. századvég egyik legjellemzőbb fiktív képe ez, „egy lehetőség lehetőségéről”.

Auspitz „szikár” életrajza a Perpetuum mobile. A név és a hely magyar zsidót asszociál, a történet dosztojevszkiji nyugtalanságot szít az olvasóban.

A drámai groteszkbe tartozik ez az Örkény-novella: a lágervilág belülről ábrázolt „realista” képe. Alig üt át rajta az emóció, csak a konnotáció szintjén érvényes a társ(ak) szolidaritása — e tömeggé „gyúrt” egyének — talán egyetlen erkölcsi értéke: „Miközben a serkéket ette, megmagyaráztam a perpetuum mobilét. ”

A témakör kicsúcsosodása az In memoriam Dr. K. H. G.

— Hölderlin ist ihnen unbekannt? — kérdezte dr. K H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.

— Ki volt az? — kérdezte a német őr.