Irodalmi Szemle, 1994
1994/9 - DUŠAN DUŠEK: Ide meg oda, Szandál, Egy ismeretlen partvidék helyrajza
Elbeszélések Szandál A méterekben kifejezett vágy merő badarság. Pedig csak pár lépés volt az egész. A partizán szobra mögött húzódott meg az az elhagyatott kis park, ahol a kutyák bagzottak — s az első tükör, amelyben Eja és Kiko ruhátlanul, teljesen meztelenül álltak, a posta közelében lévő cukorkabolt volt. Siettek felfelé a téren, hogy Eja még megvehesse a tegnap délután felfedezett szandált. Akkor nem volt nála elegendő pénz. A toronyóra háromnegyed hatot ütött. De aztán kiderült, hogy sietség nélkül is odaérnek, mert hétvége volt, péntek — erről megfeledkeztek —, s a bolt egy órával tovább tartott nyitva; csakhogy akkor már Kiko sietett, harapdálta az ajkát, és mosolyával ösztökélte Eját, hogy gyorsítson, szaporázza meg lépteit. Kikót izgalomba hozták a nőkön feszülő trikók, de még jobban az ujj nélküli blúzok, amelyek a késő délutáni hőségben felfedték a hónalj zugait, ama titokzatos helyeket, ahonnan az izzadságcseppek úgy kacsingattak kifelé, mint finom fészkekben, hajszálak és illatok között megtelepedett madarak csillogó szemei. S ha csak fél centiméterrel odább siklott a tekintet — a blúzban vagy trikóban máris ott gömbö- lyödött a kebel, s e látvány nagyot könnyített a férfiak életén, s Kikónak is mindig nagy örömet szerzett. Az utolsó pontot, vagyis kettőspontot Eja mellbimbói képezték. Eja sosem viselt melltartót — s ha megszaporázta lépteit, cicije is mindjárt fürgébben verte belülről a blúzát; a köldök volt a pont. Kiko elképzelte, hogy Eja háta mögé lép, lépteit az ő táncos lépteihez igazítja, rátapad a popsija két domborulatára, s a hóna alatt előrenyúlva átöleli a mellét. Ejának bizonyára eszébe sem jutna védekezni. Ebben a pillanatban és üvegajtajában villogott a képük. Kiko megint ruhátlanul látta magukat, ami ugyancsak furán hatott, mivel a bolt — a Benetton márkás cég tulajdona — a kirakatai tele voltak trikókkal, színes harisnyákkal, különféle mellényekkel, rövidnadrágokkal, csíkos teniszcipőkkel és sporttáskákkal. Kiko pofákat vágott. Igyekezett múlatni az időt — leste a következő kirakatokat, ahol a Volvo svéd autógyár két utolsó típusa között tűnt föl az alakjuk; Kiko csodálta ezeket az autókat, eljárogatott ide, s hosszan bámulta őket, ám ezúttal csupán sejtette, hogy valahol ott vannak a kocsik, elővillannak a félhomályból, mert az új karosszériák fényét és csillogását elhomályosította Eja bőrének vagy inkább szeméremdombjának a fénye, amely hirtelen mézszínben ragyogott. Átugrottak a cipőáruház kirakataiba — s Eja úgy igazában még csak akkor szapo- rázta meg lépteit, a szandál úgy vonzotta, mint a mágnes, főként a lábát, úgy hogy egyszeriben legalább hat méterrel megelőzte Kikót. Ez a távolság mintha újra felöltöztette volna őket. Kiko inkább az utcán maradt, így akarta Eját arra kényszeríteni, hogy siessen; Eja türelmetlenül eltűnt a bolt nyitott ajtajában — s Kiko a szíve mélyén abban reménykedett, hogy ez a türelmetlensége azután sem hagyja el
