Irodalmi Szemle, 1994

1994/9 - DUŠAN DUŠEK: Ide meg oda, Szandál, Egy ismeretlen partvidék helyrajza

Dušan Dušek

amikor majd a hóna alatt viszi a dobozt, s arra készül, hogyan mutatja majd be neki otthon a szandált. És ismét meztelenül látta a nőt: csak szandál volt a lábán.

Sajnos, Eja szandál nélkül jött ki a boltból — s a hangulata is elromlott, nyafogott és morgott, hogy hibát követett el, el kellett volna a tegnapi szandált tétetnie, s Kiko ma kiválthatta volna, hogy ez nem jutott előbb eszébe, így már csak halvány reménye van, hogy kap hasonlót a Kisbatyában, a Széplak utca végén is.

A fáradtság Kiko izzadt testére tapadt. De már ismét siettek. Lehet, hogy éppen ebben a rohanásban, ezen az utcán, ahol üzlet üzlettel szomszédos, ahol voltaképpen kirakatok kirakatokban tükröződnek, ahol mindent a Kiko-féle ütődöttek számával szoroznak és osztanak, aki egyre badarságokat agyai ki, lehetséges, hogy éppen ezen a szakaszon fulladt ki Kiko véglegesen; gyorsaságukkal egyenes arányban csonkolódtak a testek a kirakatokban; már csak részeket látott belőlük, kézmozdulatokat, behajtott térdeket, sebtében megforduló fejet, míg a többi részt oda kellett gondolni, ki kellett egészíteni a testeket; ez a kezdetben játszva sikerült neki, de a fáradtsága növekedésével mintha ezt a képességét is elvesztette volna; lassanként kimerült, míg végül minden kirakat, amely mellett elhaladtak, üres maradt.

Otthon újabb badarság jutott eszébe: ki tudja, talán minden ember a tükrökben és kirakatokban él, tükörképük akkor is ott marad, amikor már elmentek onnan — és nem tudnak róla.

Úgy tervezték Ejával, hogy gyorsan lezuhanyoznak, a fürdőszobában felfrissülnek, de Kiko nem bírta ki, hátulról átfogta Eja mellét; mind a ketten meztelenek voltak. Eja valóban nem védekezett, sőt, amikor Kiko elengedte, maga ölelte át villámgyorsan a fiút. A tussoló rózsájából lövellő víz hosszú hajszálakként zuhogott a kádba.

— Ne hagyd abba — mondta Eja. — Frankó vagy. így még sohasem néztél rám az utcán. Legszívesebben alkonyaiig kószáltam volna veled a városban.

A falon nagy tükör függött. Kikónak eszébe jutott, hogy az az előbbi dolog fordítva is lehetséges: ha netán ők is ott maradtak a városi tükrökben és kirakatokban, akkor most nem tükröződhetnek a párától egyre jobban elhomályosult itthoni tükörben. Vagy ha fordítva lenne, akkor most a tükörből két felöltözött embernek kellene visszanézni rájuk. Kiko ezt nem kockáztatta meg; inkább nem nézett a tükörbe. Eleresztette Eját, kicsússzam belőle — s mind a ketten kicaplattak a fürdőszobából. A lezúduló víz tovább csobogott. Az utolsó pillanatban Kiko meglátta a tükörben Eja meztelen lábát. Minden egybevágott: Eja lábán valójában ott volt az új szandál.

P. OLEXO ANNA fordítása