Irodalmi Szemle, 1994

1994/9 - DUŠAN DUŠEK: Ide meg oda, Szandál, Egy ismeretlen partvidék helyrajza

Dušan Duše k

és ugyancsak éhes voltam. Minden vágyam a zuhanyozás volt. És akkor állított be az öreg.

— Legjobb lenne szerződést írni.

— Miről?

— Hát az ágyról.

— Jó, írjunk szerződést.

— Adásvételit — mondta.

— Megírjuk.

— A címekkel együtt.

— Úgy.

— Már előkészítettem.

— Jó, jó.

— Hogy legyen hivatalos papírom.

Költözködés előtt álltunk. A feleségem hozott egy tiszta papírlapot, aztán még egyet, aztán még indigót is. Befűztem a papírokat az írógépbe. Lakásunk: előszoba, konyha, mellette egy kisszoba, a fürdőszoba mögött egy szoba. Nagyobb lakásra volt szükségünk. Ágyunk már volt.

— Neve — mondtam.

A feleségem körülnézett.

— Neve?

Az öregember eltűnt. A szék alatt ott maradt a cipője, úgy hiszem, fekete volt, és sáros. A feleségem beszaladt a fürdőszoba mögötti szobába. A karórám visítani kezdett. Szaladtam a feleségem után. Az öreget az ágyban találtuk. Betakarva a takaróval, pontosabban a paplannal, feje a vánkoson, szeme csukva, kalapja a homlokába húzva. Egyszeriben megértettük, hogy meghalni jött hozzánk, nem a pénz kellett neki, hanem az ágy. Azért jött, hogy a saját ágyában haljon meg.

A feleségem igyekezett magához téríteni, rázogatta, a két tenyerébe fogta a fejét. Lassan kinyílt a szeme, de nem lehetett tudni, hogy ő maga nyitotta-e ki, vagy a rázástól nyílt ki. Aztán újra lecsukódott. Ezután a férfi elmosolyodott. Levettem a fejéről a kalapot, a füle mögött ott volt a ceruza, csak amolyan letört hegyű ceruzacsonk. Legyeztem az arcát, aztán felemeltem az egész embert, könnyű volt, szinte súlytalan. Mintha összezsugorodott volna a karjaim közt.

Jobb kezéből kihullott egy darabka papír. Elő volt készítve. Ahogy mondta.

A papíron a mi lakáscímünk.

MAYER JUDIT fordítása