Irodalmi Szemle, 1994
1994/9 - DUBA GYULA: Sólyomvadászat
Sólyomvadászat készülne valami az ember ellen, ami fölött nincs hatalma, tehetetlen vele szemben, pedig talán komoly veszélyben forog! — Csak nem hallucinálunk! — hangja halk lett, nyugtalansága meglepett. — Felmegyek a padlásra — szedelőzködtem kelletlenül —, meg kell tudnom, miféle csodabogár fúrja a falat! Hagyjál ám pezsgőt — mosolyogtam Eszterre —, megisszuk, s aztán lefekszünk... Várj reám, s én megjövök! — tréfálkoztam. Rám nézett, és a szeme nagyra nőtt, egészen kitágult a szembogara. Mégsem gondoltam rá, hogy talán valóban szeret! Dühös kíváncsisággal, bosszúsan és megtorlásra készen a padlásra indultam. A kietlenül csikorgó, nagy zöld vasajtót az udvari lépcsőház harmadik emeletén tekintélyes rozsdás kulccsal nyitottam ki. Sok éve nem jártam a házunk padlásán. XI. Öreg házunk padlása elhanyagolt és személytelen, lécfalakkal kisebb-nagyobb fülkékre osztották fel, hogy minden lakónak legyen padlástere. Óvatosan lépegetek a poros téglákon, idegen lakások fölött járok, s tisztelem a lakók nyugalmát. Amikor fölöttem járnak dübörögve a padláson, barbár csőcseléknek nevezem ismeretlen háborgatóimat, és szívből szidom őket! Nem szeretném, ha engem is szidnának. A lécfalak mögött kacatok szunnyadnak, mindenfelé kivénhedt haszontalanságok. Széteső ládák és kicsorbult edények, ócska ruhanemű és rengeteg papír, ósdi könyvek, újságok és kották, poros zűrzavaruk és idétlen halmaik az esetlegességet és múlandóságot testesítik meg. Semmi ésszerűség nincs a látványukban! Az áttekinthetőség és rend hiánya arra utal, hogy padlásunk anarchiája már a beteljesedéshez közeledik. A szűk világítóudvar ablakán kinézve látom, hogy nyers tégláival a Re- doute tűzfala magasodik fölénk, hozzá van ragasztva a házunk, mint óriási fecskefészek az ég eresze alá. Kinyitok egy újabb vasajtót, nincs kulcsra zárva. A padlástérben viszont olyan kép fogadott, melyről — miután magamhoz tértem, és felmértem a helyzetemet — megállapítottam, hogy egyenesen őrületes és oly nyomorúságosán riasztó, amilyennel a legrosszabb álmaimban sem találkoztam még. A lakásom fölé lépve (a fürdőszoba és a háló közötti fal élén járhattam) démoni lények szédületes dervistánca kezdődött körülöttem. Önkéntelenül behunytam a szemem, valami az arcomnak csapódott, s a szemem alatt éles vágás vagy karmolás fájdalmát éreztem. Körülöttem száz kereplő szólalt meg egyszerre, csattogó, vergődő szárnycsapások és metsző, süvítő bukórepülések; cseréptöréshez hasonlóan zúgott padlástér. Behunyt szemmel, dermedten álltam a pokoli zajban. A látvány sok ezer vadmadár váratlan felrepüléséhez hasonlított, valamilyen láthatatlan tó színéről vízimadarak tömegei keltek szárnyra, s én jó néhány másodpercre megsüketítem. Becsukott szemmel vártam, hogy a jelenés elmúljon, de a zaj csak nagyon lassan távolodott tőlem, s közben olyan hangokkal keveredett, mint amikor kétség- beesetten vergődő testek kemény falakba ütköznek, éles és hegyes tárgyak szilárd felületekhez verődnek. Mintha kétségbeesetten menekülők szabadulni akarnának, kijutni a zárt térből, ám a zártság fala keményen visszaveti őket! Úgy vergődnek,
