Irodalmi Szemle, 1994
1994/9 - DUBA GYULA: Sólyomvadászat
Sólyomvadászat Ő Eszter, az én szép és okos Eszterem; jó, hogy van nekem! Ha a viszonyunkat átgondolom és értékelem, ma sem érdekel jobban, bár nagyon megszoktam őt. Talán semmilyen nő nem juthat már igazán közel hozzám! Időnként eszembe jut, hogy talán többet kellene tudnom róla, néha furdal a lelkiismeret. Ha önként nem jelentkezne, meg sem találnám! De hát ő jelentkezik; rendszertelenül, de hűségesen. Telefonon felhív, feljöhet-e hozzám, és bejelenti, mikor jön. Egyszer hosszabb ideig nem működött a telefonom, Eszter táviratot küldött. S ha nem lettem volna itthon? Nem baj, válaszolta, semmi vész, ismét hívtalak volna, vagy küldök újabb táviratot! A házunkban is megszokták, hogy időnként meglátogat, de éjszakára sosem marad. Ha több időt akar velem tölteni, inkább korábban jön, ám legkésőbb éjfélig távozik. Kapcsolatunk mégsem csak a testiségre épül, barátinak talán még több joggal mondható. A nemiség fontos számunkra, de nem minden! Néha csak beszélgetünk, kávézunk és iszogatunk, süteményt vagy palacsintát süt, meglep vele, s ilyenkor tréfásan megjegyzem, hogy a gyomromon keresztül igáz le, és tart meg magának. Nevet rajtam, tudja, hogy tréfálok, érzi, hogy ragaszkodom hozzá. Távozásakor lekísérem a villamosig, sosem kéri, s nem is engedné, hogy a lakásáig kísérjem. Testi kapcsolatunk kiegyensúlyozott és korrekt, a köztünk lévő lelki harmónia talán még értékesebb. Nem tudnám megmondani, hogy barátok vagyunk-e inkább, vagy szeretők! S még őt sem kérdeztem meg. Eszter néha anyámra emlékeztet, vele beszélhetek annyira képmutatás nélkül s olyan őszintén. De azt még anyámnak sem mondtam el, szégyelltem volna elmondani, amiről Eszterrel nyíltan beszéltem, hogy mennyire megbánottak hetvenben, amikor kizártak a közéletből, eltiltottak minden nyilvános szerepléstől, s szinte kiátkoztak az emberek köréből anélkül, hogy megfogalmazták és rám bizonyították volna bűnösségemet. Ok nélkül tönkretettek, mert amit okként felhoztak ellenem, abban ők is részt vettek, s viselkedésük így aljas csalás volt, szégyentelen és önző képmutatás! A csengetésre tehát ajtót nyitottam, és Eszter belépett, éreztem kölnije illatát. Igen, tisztáznunk kellene viszonyunkat! De hát minek? Kapcsolatunk tiszta és nyílt, mert teljességgel érdek nélküli. Alapja mindkettőnk közös akarata, minek kutatni a természetét? Nincs más oka, mint hogy egymásért találkozunk. Ennél nem lehet tisztább és önzetlenebb egy kapcsolat! Eszter megcsókolt, mindig ő csókolt meg elsőnek, különben én csak kezet nyújtottam neki. — Szervusz, Lázár! Vártál! — Igen — válaszoltam. Találkozásaink első pillanatainak rítusa rövid és várakozó. Eszternek ennyi elég. Komolyan üdvözöl, komolyan mondja a keresztnevem. S ez akár mosolyra késztetően groteszk vagy ironikus is lehetne, mégsem az. Szinte szertartásos s amellett mégis pajtáskodó a köszönése, s én mindig valami régi, rejtett üzenetet érzek a hangjában, mintha egyszer, valamikor régen már találkoztunk volna, akárha ismertük volna egymást, talán egy másik életben, de mindketten elfelejtettük, új ismeretségünket nyitott lappal kezdtük, egy másik életet kezdtünk. Amikor Eszter melegen és ingerkedve rám mosolyog, mindig érzem, hogy tud vala
