Irodalmi Szemle, 1994

1994/9 - M. CSEPÉCZ SZILVIA: Versek

M. CSEPÉCZ SZILVIA Szerelmes zsoltár Nagy csend van, ködből lopott, a vers szökni készül. Biztos gyász: nézzük egymást, egy alak két személyből, nincs hová visszavonulnom, szobám benépesül, s ahogy a bőröm, az is viszket és fáj, didereg, ellenszegül. Megtévesztetni, cselképp, idegen anyagok — mindegy a szándék, a védelem, még lehető vagyok. Nem ismerem saját határom, a teret összerántják, nem ismerem feszülő vágyad, hagyd meg nekem a látást! Az összképből óvatlanul kisétálsz Vártam-e mást, kedélyes törülközőket, spermajátékot, dupla életet? Irgalmas fiúcska, kenyeret majszolsz, mondják, mindenki megtép... S a fogak közül kihull a végszó, belerázkódik a gyomor, egymásba darált könnyű kis évek,

Next

/
Thumbnails
Contents