Irodalmi Szemle, 1994
1994/9 - M. CSEPÉCZ SZILVIA: Versek
M. Csepécz Szilvia a ringó herék üldöznek téged, aranybozontos otthonod. Sötét ruhádban bírj magaddal, utolsó sohatöbbé! Nem nagy eset, csak koholt fények vonták a kettőt eggyé. S lehet, hogy én mindig maradtam, ezer fogsor és rács-ravaszság közt, csenevész örömbe szakadtan. Jobb napokban Ülök, mozdulatlanul. Nevem se lesz, áltatom magam, se csípőm, se bizonyosságom. Bordák lassú ívei alól szivárog el a testmeleg, s az új anyag még rendezetlen. Vagy a híreket, ahol a forró ütem éppúgy kiszikkad, a híreket nézem, játékba vadult házat, hazát. Kétszeres fogság. Egy koszlott színlap világnagy lüktetése foltosodik a lágyhúsú időben, ándás történt, és nem szólok semmit.
/
