Irodalmi Szemle, 1994
1994/9 - TANDORI DEZSŐ: „MIVANSZ EVANSZ” avagy: Esős vasárnap hajnalom
Tandori Dezső telefonon, mikor tartoznak stb. Ja, aztán az emberfiát ki is hajigálják folyóiratokból, nem függ ez politikumtól, ma se, annyira meghendikepelik, „tőled csak remekművet...” írtam én olyat egyet is? Gondoljuk meg, 56 éves vagyok, huszonnegyedik éve élem a bizonytalant. Egyszerre tudom megnézni, mégis, mennyi is a sült krumpli, mennyi egy jó tengerközeli, isten háta mögötti kis ír földi kalyiba. Egyszerre van, hogy mint zarándokúton megyek be a fogadóirodába, s csöppet sem zavar, ha belső hang azt súgja, ma ne játssz. Persze, hogy van érkezésem rá, belső, hogy a jónép javát akarjam. Nem vagyok az a kasznár, aki szép ember, jó ember, de még hét fia van, akiknek össze akar szedni ezt-azt. Szeretem, ha egy párt mögött van valami...talán nem lesz oly mohó. Nem lesz, ez az érzésem. A „régi világ” (melyik? mondom, már Grószé, az az alig-idő, se volt a „régi”; fehérterror? vicc! az ún. történelem, mely nem medi- kamentumos csupán, vagy épp nem az, másfelé haladt, máshogy) nem történelem, mely nem medikamentumos csupán, vagy épp nem az, másfelé haladt, máshogy) nem tér vissza, nyugodtak lehetünk. Fenyegetőbb nekem „a szuperbogár”, amely elevenen megeszi a szöveteket, rettentő kínok közepette. Fájt az orrom a minap; hányszor néztek zsidónak (na és, ha az lennék; nem vagyok) az orrom miatt. Randa orr. Istenem, add, hogy e cyranós orr maradjon, maradjon, bármennyire fogyok is le, engem ne bogarássz, istenem, és a többi majd meglesz valahogy, s még azt se mondtam (55,5 éves vagyok), hogy úgysincs sok hátra. Babits mondja, hogy a „meg kell halni”, az azért „ó, jaj”. Akar a fene. Nézzük, mivansz. Madárkáinknak itt egyébként a szavazóbizottsági üdvözletét átadtam. A puszikat. 1994. május 29. reggel Utóirat. Ja, el ne feledjem. Az 1985-ös „választás” azért emlékezetes nekem, mert szegény Szpérónknál aznap fedeztük fel a támolygást, szédülést. Kilencet tojt az évben, 1986-ban 18-at, 1987-ben 27-et. Nem fantasztikus számsor? Vagy pont fordítva! Keverem. Jaj. 27 - 18 - 9. Ez volt az. Érdekes egy futamban, ahol 35 ló indul, mondjuk. Na, ha 1988-ban nem tojik egyet se, azaz a 0 jön, életben maradhat. Kettőt tojt. Meghalt június 6-án éjszaka, arra virradóan. Most mondták be a lottót. Uramisten (Ottlik szava!), mi pénzt kidob a jónép ilyen játékokra. Mégis a lóverseny „a szerencsejáték”. Szegény jónép! Milyen íze-bűze-se absztrakcióban hisz, mikor a lottóban! Na, mindegy. Most Aliz lesz 10 éves, Szpéró „utódlása”, és két és fél éve vak széncinegénk, az lesi csakhamar 11. Ezt gyorsan el is meséltem az első szavazóhelyiségben, ahonnét a Hefi házába aztán átirányítottak. És most vissza Táborihoz! Zenének, háttér, felteszem a 4 Non Blondest, majd a Luganói Harmonikaszót, végül Cockerral a Night Calls-1. Utána újra ezeket. Naponta ötször is meghallgatom e dolgokat. Ilyen a természetem; ja, könnyű akkor nekem! Tényleg belső eleganciából — remélem! —, higiéniából kívántam csak a változást. Nem is tudtam, hogy ennyire lehetséges. Már ez sok mindent megér!
