Irodalmi Szemle, 1994

1994/9 - TANDORI DEZSŐ: „MIVANSZ EVANSZ” avagy: Esős vasárnap hajnalom

„MľVANSZ EVANSZ” avagy: Esős vasárnap hajnalom

Londonban, Dublinban egy ilyen esős vasárnap délelőtt otthon maradnék szállodaszobámban; reggeliznék fél nyolckor, fél kilenckor (az írek későn kelők!), nézném a Cromwell Roadot, a Russell Square-t, Joyce városában Drumcondrát. Elvonulnának előttem az emeletes buszok, vagy rezzenetlenül, halk lombzajjal állnának sort a nyírt fák, egy autót örömteli jelenségnek tartanék, esküvői menet részének, nini, mennyire kafkás arcú az az ünnepélyesen öltözött fiatalember a limuzinban, integetek neki, a kocsi csupa virág — vigyorom közben látnám, ez temetés, ott hozzák már a koporsót, a következő kocsiban, tiszta üveg, te jó ég! Integetnék az EVANS SZÁLLÍTÓK furgonjának: „Mivansz, Evansz:” Vagy lenne bármi más; tény, otthon maradnék. Mondtam minap, lakásunk olyan, mint a legjobb szállodalehetőség. Zsokééletem szálloda-változattá tette az otthonomat is itt, csak a fürdőszoba rosszabb egyelőre a külhoni átlagosnál, különben — jóra? rosszra? — jár a posta, szól a telefon, asszony és kutyus vidéken, kaja a jégen, úgyis alig eszem, s jószerén ki se mozdulok. Dublinban, persze, nem esős hajnalon, tíz kilométer séta a minimum. Londonban: irány az újságos, két haverom már a két öreg fiú, na, talán én vagyok az öregebb.

De itt?! Más van. Ha még nincs „a Life”, leülök a Karmeliták temploma előtt a Tóni verebünk padjára, ilyesmi. Cigizek. Esőben csak itt, Pesten (Budán) megyek le kényszerítő erővel.

És már hetek óta be van így tervezve. Választani megyek. Először érdekel a dolog, mondom aztán hajnali 6 óra 10-kor a szavazóhelyiségben, ahol nem lelik a füzetben a nevemet, mint jogosultat. Megdöbbenek. Kiderül, rossz helyre jöttem. Holott e- lőször érdekel a dolog, mondom (mint mondtam). 1990, az 1989-ben már érzett/élt szabadabbság után, nem volt olyan nagy esemény. És, mit tagadjuk, már Grósznak azt mondtam, az „ő” következetességük nekem (nem ökör mód) tulajdonképpen rokonszenves. Ez egy telefonbeszélgetés volt; Grósz után akkor, ama dolgok logikus folyományaképpen, Németh Miklós jött, „a Miki”, s hát persze, viccel az ember olyannal, hogy „a Miki” bankár Londonban, a Cityben, ahol én, első utamon, Szpé- ró halála után, 1988-ban, vizelni nem tudtam hol, hideg volt, gyakram rám jött, vécé sehol, hát egy bankház tövébe... más meg, ugye, bankár. Demagógia, írói geg. Szpé- ró miatt, Samu Király miatt (feleségemmel nem mentünk el a (megpályázható/elnyerhető) DAAD-ösztöndíjra, egy fél évre, Berlinbe, világgá ("Nyugat"). 1979-ban. Hm, elgondolom: Garai-cikk, 1974...istenem... a „sárga könyv” után felkértek, nem mondtam nemet. Garai tudta a mesterségei, ő dolga, merre kanyarodott. De a DAAD-nak egész jó voltam még 1978-ban is, Konrádék környékén, vagyis mikor ők