Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - ÁRGUS - STOFKO TAMÁS: Posztmodern condition és Heidegger
árgus STOFKO TAMÁS Posztmodern condition és Heidegger Vajda Mihály: A posztmodem Heidegger (T-Twins Kiadó, Lukács Archívum, Századvég Kiadó, 1993) Vajda Mihály könyvének esszéit két dolog kapcsolja össze: a „posztmodern condition” és a szerző Heidegger-olva- sata. A remekül szerkesztett könyvből, mely — a nagyobbrészt folyóiratokban már publikált — közel húsz írását tartalmazza — amennyire lehetséges — világos képet kapunk arról: hogyan olvassa Vajda Heideggert a posztmodern filozófusává, mit jelent/jelenthet számunkra ma, itt, magyarul Heidegger, mit jelent Kelet-Európában a posztmodern, hogyan értelmezi Vajda a Nietzsche— Heidegger—Derrida—Rorty sort vagy a Kunderából „kiinduló” Rortyt, hogyan értelmezi Heidegger tudománykritikáját vagy Heidegger alapszavait az Alétheiát és a Physist... Annak, hogy ezek a dolgok és Heidegger (akit Vajda „a XX. század egyik legnagyobb, ha nem éppen legnagyobb” gondolkodójának tart) kerülnek könyvének középpontjába, nagyon egyszerű, de nyomós oka van: ilyen a helyzet, ez van. Legalábbis egy mai hivatásos filozófus világában. Vagy ahogy ő maga fogalmazza megIgenis van olyan, hogy posztmodern condition. Egy eredetileg kétségtelenül csak új divatnak tűnő irodalmi, művészeti vagy kulturális áramlat hirtelen ráébresztett bennünket arra, hogy valami radikálisan megváltozott, vagy legalábbis megváltozóban van magában a világban vagy éppenséggel a világhoz való viszonyunkban.” (Nem véletlen a „condition” szó használata és bizonyára az előbbi fogalmazás egybeesése sem azzal, ahogyan Lyotard fogalmaz: „a posztmodem a tudat vagy inkább a szellem állapota Mivel Heideggerrel szólva „Minden a jövőben kezdődik", én személy szerint úgy érzem, ma még nem tudhatjuk, mi is irányítja, mozgatja igazán ezt a változást, maximum, hogy érzékeljük, tudunk róla. Egy olyan ugrás közben vagyunk, ahol, illetve amikor semmilyen elképzelésünk sincs arról, hogy hol, hogyan fogunk földet érni, de azt tudjuk, hogy az Igazság talaja már kicsúszott a lábunk alól, pontosabban a kultúránk tévedhetetlenségébe vetett hitünk igazságának a talaja. Korántsem ennyire egyértelmű, hogy élni is tudunk-e majd ezzel az állapottal. Most nézzük, hogyan „lesz” Heideg- gerből a posztmodern filozófusa. Vajda szerint a posztmodern nem a modern tagadása, hanem univerzális érvényességének megkérdőjelezése. Ma már „nem a felvilágosodás az egyedül érvényes” szemlélet. S mivel: „a metafizika csúcspontja a felvilágosodás... ”, Heidegger metafizikáját mint a modernitás kritikáját értelmezi. Egy filozófus számára kétségtelenül érdekesek lehetnek ezek a meglátások, de annak, aki ennél többet akar, bizonyára fontosabbak azok a következtetések, melyek az „Igazság” polifon szerkezetére utalnak bizonyos értelemben úgy, ahogy a Bhagavat-gítában áll: „Sokféle úton jönnek Enhozzám (...), és én minden úton elébük megyek, mert az ösvény, amelyen jönnek, minden irányból
