Irodalmi Szemle, 1994

1994/7-8 - ÁRGUS - E. FEHÉR PÁL: Novomeský önvizsgálata

árgus

nek a tekintélyes esszégyűjteménynek alapvető jellegzetességére, amely a fön- tebbi tétellel függ össze. Novomeský ugyanis — miközben a régi igazságok jogainak helyreállításáért küzd, verekszik — felülvizsgálja önmaga korábbi álláspontjait. Elsősorban a hatalomban töltött években kifejtett nézeteit. 1945 és 1950 között magas közjogi méltóságokat töltött be. Peéry Rezső portréjából is tudható, hogy — például a szlovákiai magyarság kérdésében — milyen lelkiismeret-furdalással vagy inkább tudathasadással teljesítette egy hamisan értelmezett világnézeti fegyelem nevében az embertelen hatalom parancsait. De ez nem egyedül a magyar kérdésre vonatkozik. Hiszen mint miniszter, mint a Matica elnöke, mint a tudományos akadémia alapítója sokszor jobb meggyőződése ellenére olyan intézkedéseket hozott, hajtott és hajtatott végre, amelyek az ő húszas-harmincas években vallott meggyőződésének alapjaiban mondtak ellent. Magyarán: segítette a sztálinista gyakorlat megvalósulását, s aztán áldozata lett ennek a gyakorlatnak. Elárulta önmagát. S erre a börtönben eltöltött évek döbbentették rá. íme, itt volt az alkalom, hogy visszatérjen régi önmagához. Hogy ne állítólagos definitív igazságokat közöljön — mint tette ezt 1945 és 1950 között —, hanem érzékeltesse azt a gondolkozási folyamatot, a valóság és a művészet, a jelen és a történelem valós kapcsolódásait, melyből az érték és a bűn egyaránt megszületik.

Mai szemmel sok mindent másként látunk és láthatunk, mint Novomeský idestova harminc évvel, egy negyedszázaddal ezelőtt. Bizonyos például, hogy

(a személyes barátság igézetében) tévedett Vladimír Clementis történelmi szerepének megítélésében. Jóllehet az is tudható, hogy Clementis pályafutásában

— beleértve a magyarokhoz fűződő viszonyát is! — ugyanolyan súlyos törés tapasztalható 1945 után, mint Novo- meskýében. Végzetesen rosszul ítélte meg — a fasizmus éveiben keletkezett barátság, majd a közösen elszenvedett börtönévek emlékeinek hatására — Gustáv Husák személyiségét. Husák pedig mindenképpen önmagához akarta kötni Novomeskýt, aki 1968 után már súlyos beteg volt, félig-meddig magatehetetlen ember. Hogy mit tett volna egészségesen, nem tudható. Viszont az a kötetben is olvasható, hogy bárha formálisan újra a hatalom részese, tagja a kommunista párt politikai bizottságának, ő a katonai intervenció után is komolyan vette 1968 januárjának történelmi jelentőségét, s 1969-ben sietett kiállni olyan cseh írók, filozófusok mellett, mint Milan Kundera vagy Karéi Kosík, akikről közismert volt, hogy az új rezsimmel szembenállnak.

Megkerülhetetlen kordokumentum Novomeský kétkötetes esszégyűjteménye. Része a hatvanas évek európai s kivált közép-kelet-európai szellem- történetének, s ha annak irányait, eredményeit és buktatóit érteni akarjuk (s ez előbb-utóbb elkerülhetetlen), akkor ez az életmű segíthet az értelmezésükben. Nagy igazságokat és súlyos tévedéseket taralmaz ez a mű, de sohasem a konjuktúrák terméke volt, hanem egy szellemi függetlenségre törő művész útkeresése.