Irodalmi Szemle, 1994

1994/7-8 - ÁRGUS - E. FEHÉR PÁL: Novomeský önvizsgálata

árgus

Novomeský önvizsgálata Ladislav Novomeský: Splátka veľkého dlhu (A nagy adósság részlete) /-//. (Nadácia Vladimíra Clementisa, Bratislava 1993)

Mint ismeretes, Ladislav Novome- skýt, a jeles szlovák költőt, publicistát és politikust vagy másfél évtizedes börtön, rágalomhadjárat, elhallgattatás után 1963-ban rehabilitálták. Helyreállították a húszas évekből datálódó párttagságát, újra részt vehetett az írószövetség munkájában, megjelenhettek versei Szlovákiában (pardon, legelőször Prágában, a Jirí Hájek szerkesztette Plamen hasábjain) és külföldön. (Moszkvában II- ja Ehrenburg, Párizsban Louis Aragon vezette be válogatott költeményeinek kötetét.)

A rehabilitásáért folytatott harc, illetve az a küzdelem, amelyet ő maga is folytatott a húszas évek, a baloldali avantgárd igazságos megítéléséért — voltaképpen már a sztálinizmus ellen folytatott európai felkelés egyik jelentős része volt. A baloldali gondolkozás tisztességéért, a dogmatikus szűkítések és rombolások ellen vette fel a harcot, s tegyem hozzá: korántsem csupán az irodalomban, hanem a Novotný-féle állam- hatalom még erős és lecsapni kész uraival szemben is. Ennek az 1963-tól 1968-ig folytatott erkölcsileg tiszta és eszközeiben példás, egyszersmind roppant nehéz öt esztendőnek az emlékE. FEHER PAL

műve a nemrég megjelent nyolcszáz oldalas esszégyűjtemény.

Mindenekelőtt a DAV és az első köztársaság valós portréját igyekszik benne megrajzolni a szerző, de esszét írt For- báth Imréről, küzd a cseh avantgárd (Karéi Teige, Jaroslav Seifert) elismeréséért, nagyszerű esszét írt Borisz Pasz- ternakról (kinek verseiből egy kötetnyit akkor fordított szlovákra, amikor ez még nem volt — hogy úgy mondjam — teljesen comme il faut-dolog). Az is az eretnekségei közé tartozott, hogy a szlovák nacionalizmusnak a hatvanas évek derekán újraébredő és főleg a szomszédok ellen uszító jelenségeivel szemben következetesen vállalja a cseh és a szlovák kultúra közösségét, sőt 1965-ben visszatér régi témájához, Marxnak a szlovák1848-ról szóló megállapításaihoz, ezzel a harmincas évek elején foglalkozott, s újra kimondja: Štúrék szörnyű tragédiája volt, hogy Bécs mellé álltak, még ha Kossuth és a magyar vezetés nem, illetve túlságosan későn ismerte is fel és el a nemzetiségi jogokat. Ezzel éppen azt óhajtotta kifejezni, hogy a forradalmak igazságait a nemzetek egyetemes humanizmusának érvényesítése igazolhatja, s ennek megsértése elkerülhetetlenül tragédiákhoz vezet. Novomeský — nem kétséges —, hogy nem csupán Kossuthért, Petőfiért és Táncsicsért, az ifjú Janko Králért szólt, hanem a másik forradalom, az októberi kommunista forradalom tragikus bűneire is célzott ezzel.

S fel kell figyelnünk, figyeltetnünk en-