Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - MONITOR - Lapszemle
monitor epikátlanítja a szövegeit. Ezekben a szikár, néha már idegesítően redukcionista szövegekben a látvány és leírása pótolja azt, ami másoknál epikum, bravúros lélektani elemzés vagy nyavalygás, s az író aggályosán őrzött kívülállása, monomániás, feno- menológusokkal flörtölő, aszexuális leírásai közben (és mögött) szüntelenül ott érezni valami hatalmas, megfagyott erotikát. Közben a szöveg pontos, kíméletlen, máskor szakadozott és tétova, s még az sem zavar igazán, hogy olykor, bizony, egy kicsit fertőtlenítőszagú. Az ilyen szövegekre mondják az egyik táborban, hogy tömény unalom, a másikban pedig, hogy színtiszta költészet. (CZAKÓ JÓZSEF: LESZÁMOLÁS GYÖNGÉDEN) Amilyen tudatosan felépített könyv Mórocz Máriáé, olyan, ha úgy tetszik, rendetlen, Czakó Józsefé. Van itt minden, mint egy bolhapiacon, bazárban vagy ószeresnél. Maradjunk a bazárnál, mert a holmi értékes, kicsit használt, ám ugyanakkor nem ódon. Mindenekelőtt azonban itt van egy nagy tehetség, akire igazán ráillik a kallódó jelző. Czakó A hülyekamasz című kisregényét tizenhét vagy tizennyolc éves korában írta, s ötvenvala- hány flekken nemcsak megdöbbentő őszinteséggel volt képes kifejezni egy kamasz mély egzisztenciális válságát és dühös lázadását, hanem egy bonyolult, többsíkú epikai struktúra megteremtésére is kísérletet tett, nem is egészen eredménytelenül. Igaz, a különböző síkokat nem tudta minden esetben zökkenőmentesen összeilleszteni, az írói szándék azonban így is nagyvonalú és rokonszenves. Németországban írott szövegeinek nagy részére is jellemző maradt az írói élmény elsődlegessége és a felfokozott líraiság, de ezekből már hiányzik a komplexségnek az az igénye, ami A hülyekamaszl fölébe emelte a vallomásos prózának. Szövegei amorfabbak és csa- pongóbbak lettek, bár ez sem mindegyikre igaz. Az alig néhány flekkes Tarkovszkij és az usanka, ez a kis remekmű arra utal, hogy Czakó József rengeteg írói lehetőséget tartalékol. Szövegeit élvezet olvasni, még akkor is, amikor az író csapong és vizionál. Kamaszosságát Németországban sem vetkőzte le, s nem tudom, akad-e még valaki a korosztályában, aki úgy képes megdöbbentő nyíltsággal és őszinteséggel kifejezni ennek a korosztálynak az életérzését, hogy egy pillanatra sem érezzük szemérmetlennek vagy exhibicionistának. A kérdés most legfőképpen az, hogy hogyan tovább. Czakó József pályája teljesen nyitott minden irányban, s meggyőződésem, hogy ha nem hallgat el, nagy meglepetéseket fog szerezni olvasóinak. (GYŐRY ATTILA: KITÖRÉS) Amíg Mórocz és Czakó szövegeiben a halál, a pusztulás, a testi és szellemi leépülés képei rögzülnek, Győry Attila majd kicsattan az egészségtől. Az ilyesmi nem a legjobb ajánlólevél egy olyan korban, amelyben sikk szomorúnak, kiábrándultnak,ernyedtnek lenni. A tetejében Győry regénye még olvasmányos is, olvasmányos epikával pedig a magyar irodalmi szalonokat tanácsos meszire elkerülni. Ez az olvasmány hellyel-közel olyan gyomorforgató, hogy némelyik epizódját csak egyetlen jelzővel tudnám jellemezni: ocsmány, rút, gusztustalan. De olyan színvonalasan gusztustalan és olyan bátran szókimondó, mint, mondjuk, William Borroughs prózája. Más összefüggésben, önéletrajzi regényének szereplői olyan társadalmon kívüli, aszociális figurák, amilyenekről a magyar irodalomban utoljára Tersánszky Józsi Jenő írt kitűnő regényeket. A Kitörésnek azonban van egy közelebbi előképe is: Kerouac Útonyd. Győry regénye nyilván semmit nem tesz hoz
