Irodalmi Szemle, 1994

1994/1 - 7x1x7 - 7x1x7: (Zalaba Zsuzsa, M.Csepécz Szilvia, D. Kovács József, A.Szabó László, Fehér Sándor, Ardamica Zorán és Hizsnyai Zoltán Z.Németh István Rózsa és rúzs c. kötetéről)

7x1x7

2. Hogy azonban ne lehessen közömbösen félretenni a „jajdepiros csomagolású” vékonyka kötetet, arról gondoskodik a költő, aki valamiféle klasszikus teljességben kísérletezik a megszólalási módok szintézisével.

3. Modern tradicionalizmusának tengelyében a szerelem hol már tovább nem egyszerűsíthető gesztus, hol pedig álom, melyben a művészet és a valóság végtelen pillanatban villan össze.

4. A számára életösztön erejű érzelmi tények meztelen emberi dokumentumaként rázzák verssorokba a páros állapotokat, pátosszal vagy gúnnyal — szükség szerint.

5. Hogy mennyire testközeli, vagy mennyire szerep (és ez esetben kié), hogy illu- zionálás vagy helyzetbe hozott élmény-e az érzékiség, tulajdonképpen mindegy.

6. A vonzás és taszítás játéka az ösztönök skizofréniájában: ez jelenti nemcsak a szerelmi lírát, hanem magát a szerelmet is — legalábbis számomra.

7. A többi (irodalmi) ízlés dolga, a költő és az olvasó részéről egyaránt.

D. Kovács József

1. Először arra gondoltam, nem kevés magabiztosság, elszántság és tapasztalat kell ahhoz, hogy valaki fiatal költőként épp egy kötetnyi szerelmes verssel mutatkozzon be, de hát ebben az életkorban képes az ember leglátványosabban az igazi érzelmeken alapuló permanens „vulkánkitörésekre”.

2. Mégis, hol marad a mindent elsöprő szenvedély, az olvasót magával ragadó fiatalos hév?

3. Pokolra már a közhelyekkel, az erotika önmagában még nem szerelem.

4. Eltöprengtem, vajon tudott-e a szerző tartalmilag és formailag újat mondani, az átlagosnál „szerelmesebb” lenni?

5. Úgy érzem, nem.

6. A játékosságot, gúnyt és groteszket, ami a kötet előnyére válik, háttérbe szorítja a túlzott racionalitás.

7. Túl sok az ismétlés, az ötlet szintjén való leragadás a kötetben ahhoz, hogy az igazán jó legyen.

A. Szabó László

1. Tematikus kötettel debütálni, főként ha a könyv anyagát szerelmes versek alkotják, nem kis mértékben bátorság kérdése, netán fatális tévedés.

2. Az ember nem minden nap olvas szerelmi lírát (még akkor sem, ha az érzés rabja), kiváltképp nem ömlesztve, az egészségre káros mennyiségben.

3. Adott tehát a Költő és az Olvasó, adott az élet és az irodalom örökös tárgya, adottak a szép metaforák, hasonlatok, adott a hév, az indulat, a fájdalom.

4. Csak sehogysem találnak egymásra, nem ragadják meg egymás kezét, nem fejtik ki a kívánt hatást, nem alkotnak összefüggő láncolatot, mert a legkülönbözőbb versformákból épp az hiányzik, ami összetarthatná őket — a szerelem.

5. A Költő merényletet követ el a SZERELEM ellen, revolvert szegez a tarkójának, maga előtt terelgeti, olykor-olykor taszít rajta egyet, de ő sem tudja igazán, merre tartanak, s így értelemszerűen nem érhetnek célba.