Irodalmi Szemle, 1994

1994/1 - 7x1x7 - 7x1x7: (Zalaba Zsuzsa, M.Csepécz Szilvia, D. Kovács József, A.Szabó László, Fehér Sándor, Ardamica Zorán és Hizsnyai Zoltán Z.Németh István Rózsa és rúzs c. kötetéről)

Z.Németh István: Rózsa és rúzs

6. Legszívesebben hát megadná magát, felhagyna a kozmikus költészettel, élvezné az életet, s bebizonyítaná, hogy a Medvék nyarán kívül — hie et nunc — mindent csak álmodunk.

7. Akkor talán önmaga is rádöbbenne, hogy az emberiséghez nem lehet szerelmes verset címezni, nem lehet kivenni a részből az egészet, mert az eredmény nem lesz más, csupán egy elvetélt kísérlet.

Fehér Sándor

1. Z. Németh István szerelmes verseiben merte azt a világot vállalni, amit a legtöbb kortárs fiatal költő óvakodva elkerül.

2. A rendkívül produktív költő hangneme, a formák széles skálája, a versek tartalmi és stílusbeli repertoárja (meg)érett költőt sejtet, aki ebben a témában is kerüli a közhelyeket (!), s egyedi hasonlatokkal teletűzdelt lírikus verssorait kellemes a nyelv hegyével (mint Erósz instrumentumával) ízlelgetni.

3. A klasszikus költők szerelmes versei leírják a jin és jang egységét vagy legalábbis találkozását, a Harmóniát, míg Z. Németh István verseiben — s ennek oka nyilván a fiatal poéta személyi tapasztalata, az élmények ilyetén megélése — az olykor nyálas (sic!) második fejezeten túl is inkább kielégítetlen feszültséget teremt; a dolgok csak látszatra teljesülnek be.

4. A költő (minden megtévesztő manőver ellenére) nem szintetizál, hanem analizál.

5. Verseinek zömében egyes szám első személye szól az egyes szám második személyéhez, s (mint a lázadó fiatalok általában) inkább kér, mint kap, kiált, de a kiáltás sokszor még meddőn torkára fagy, és sem a költő, sem az olvasó nem elégül ki, s így a teremtett élmény önmagában áll meg, beteljesületlenül, akárha orgazmus nélkül.

6. Átélt vágyódásokra képzelt érintések nem mindig adnak választ, hiányt feszít, s ha ez volt a célja: elérte.

7. A harmadik rész nem befejezi, csak lezárja a könyvet.

Ardamica Zorán

1. A kötet első ciklusa a kezdet és a vég, a determináció, rész és egész, köznapi és kozmikus kérdéseivel foglalkozva jut el a tehetetlen vágy, kiábrándulás, csendes vonzódás és a gúny tudatosításáig.

2. A szerző művészete a képkavalkádoktól, a „kibeszéléstől” a tisztább, tömörebb, sallangmentes formák felé, tematikailag az egyszerű hétköznapi felé fejlődik, aminek csak örülhetünk.

3. A második ciklust két személy testközeli viszonya határozza meg, rengeteg költői eszköz használatával, a költő széttárja karját, kinyitja szívét, annyi minden árad belőle, hogy szinte maga alá temeti a konkrétumokat.

4. A harmadik ciklus — újra éled a kötet, a kissé egyhangú díszítettség alól kibújik a művészet, mely gúnyt és kiábrándulást úgy ötvöz groteszkbe, hogy elkerüli a cinizmust.