Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - DOKUMENTUM - KAROL TOMIS: Irodalmi értékek közvetítője
Karol Tomiš retet Ady költészetének a lényege, és kizárja a dekadencia minden lehetőségét ”3 — vonja le a végső következtetést meggyőző érvekre alapozott tanulmányában. A magyar—szlovák irodalmi kapcsolatok egy másik fontos fejezete, melyben Lukáč ismét központi szerepet vállalt, a Na brehu čiernych vd (Sötét vizek partján, 1943) című modern magyar lírai antológia kiadása és a vele kapcsolatban kirobbant többfordulós sajtóvita volt. A kötet nagyjából az előző két évtizedben különböző folyóiratokban megjelent hatvankét vers fordítását tartalmazta tíz szlovák költő tolmácsolásában. A modern magyar líra szlovák recepciója szempontjából nem érdektelen az egyes írók részaránya: az antológiában Ady tizennyolc, Juhász Gyula tizenkettő, József Attila hat, Babits Mihály és Tóth Arpád négy-négy, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc három-három, Illyés Gyula, Győri Dezső kettő-kettő, Reményik Sándor, Kassák Lajos, Áprily Lajos, Mécs László, Gulyás Pál és Berda József pedig egy-egy verssel szerepelt. A költeményeknek több mint a felét Lukáč ültette át szlovák nyelvre, s az antológiához ő írt terjedelmes előszót is. írásában hangsúlyozza: a szomszéd népek kölcsönös jó viszonya nem alapulhat csupán a konjuktúrához igazodó gazdasági kapcsolatokon, egyezményeken. „ Tartósan koordinált, kölcsönös megbecsülésen és megértésen épülő rokonszenv csak akkor lehetséges két nép között — fejtegeti Lukáč —, ha átadják egymásnak szellemi, kulturális értékeiket, ezeket kölcsönösen minél tüzetesebben megismerik, tanulmányozzák, megértik, terjesztik, befogadják, a maguk értékei közé sorolják ’A A továbbiakban áttekinti a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok múltját és jelenét, majd felvázolja a kapcsolatok elmélyítése terén mindkét félre váró feladatokat. Végül alapos ismereteire támaszkodva értekezik a kortárs magyar irodalomról és az antológiában szereplő költők életművéről. Az akkori rendszer hivatalos lapja, a Gardista nagy vihart kavart az antológia körül. Támadta az előző szerzőjét és mindenkit, aki közreműködött kiadásában, így Ján Smrek költőt is, aki az Elán kiadó főszerkesztője volt. Leginkább az antológia verseinek humanista, helyenként háborúellenes szelleme, valamint az előszó kölcsönös közeledésre buzdító hangja ingerelte fel a hivatalos köröket. A több mint két hónapig tartó viharos sajtóvita győztesei a nyilvánosság szemében a pozitív értékeket valló és védő, a két nemzet kölcsönös viszonyát megszilárdítani és elmélyíteni kívánó erők lettek. Lukáč szerepét e vitában és nézetei súlyát növelte, hogy a társadalmi és irodalmi életben fontos tisztségeket töltött be: parlamenti képviselő, a Szlovák írók Egyesületének titkára, a szlovák irodalmi élet egyik vezető személyisége volt. A háború utáni évtizedekben Lukáč tisztultabb légkörben munkálkodhatott a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok fejlesztésén. Petőfiről írt tanulmánya — melyet előszóként csatolt Az apostol fordításához — új pozitív felfogását jelenti a magyar forradalmár költő alakjának. Lukáč Petőfit a korábban szokásos szemlélettől eltérően már nem a szlovák nemzettől elpártolt költőnek látja, hanem a magyarságán keresztül is világirodalmi rangú írót tiszteli benne, „aki síkraszállt nemzete, népe jogaiért, szabadságáért, a világszabadság és minden népek testvériségének eszméjé-
