Irodalmi Szemle, 1994

1994/7-8 - DOKUMENTUM - KAROL TOMIS: Irodalmi értékek közvetítője

Irodalmi értékek közvetítője

zető tanulmánnyal, amelyben ismertette a költő életét és művészetét. Ez volt az első művészi igényű és színvonalú Ady-kötet. Rövidesen további két kiadásban is megjelent.

Elsősorban Lukáč érdeme, hogy a harmincas évektől kezdve a Nyugat más nagyobb költőinek: Kosztolányi Dezsőnek, Juhász Gyulának és Tóth Árpádnak egyes verseivel is megismerkedhettek a szlovák olvasók. Lukáčot azonban nemcsak a kortárs írók vonzották, folyamatosan fordította Arany János, Petőfi Sándor, Reviczky Gyula és más klasszikus költők verseit is. Az újabbak közül Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Sárközi György, Reményik Sándor, Berda József és mások műveit tolmácsolta. Különféle stílusokkal, poétákkal és technikákkal kellett megbirkóznia, s ezért természetes, hogy nem minden fordítása felelt meg az általa is óhajtott mércének; egészében azonban magas színvonalú fordítói munkát végzett. A legjobb fordítások közé tartozik Petőfi Apostolának 1951-ben megjelent átültetése, amely a kiváló magyar szlo- vakista, Sziklay László értékelése szerint „olyan nagy műgonddal készült, hogy teljesen kongeniális az eredetivel ”2.

Lukáčban többször is felmerül egy, a magyar lírai költészetről átfogó képet nyújtó antológia kiadásának a terve. Szándékát 1976-ban valósította meg, amikor ötven év rendszeres és folyamatos fordítói munkásságának eredményeként kiadta a Spoved Dunaja (A Duna vallomása) című antológiát. Öt évszázad magyar költőinek csaknem másfél száz költeményét mutatja be Junus Pannoniustól kezdve a 20. század közepén jelentkező lírikus nemzedékig.

Lukáč prózát és verses drámát is fordított: Zilahy Lajostól a A lélek kialszik című regényt, Krúdy Gyula Podolini kísérteiéi, Sándor Kálmán Szégyenfájál, Gergely Sándor Farkasok című elbeszéléskötetét, valamint Heltai Jenő verses színpadi művét, A néma leventéi.

Fordítói tevékenységével párhuzamosan Lukáč széles körű publicisztikai, irodalomkritikai és tudományos munkát végzett, mely a magyar irodalom jobb megismerését, a róla alkotott kép kereteinek tágítását és elmélyítését szolgálta a szlovákság körében. Mivel a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatoknak mindig megvoltak a politikai és ideológiai vonatkozásai, nemegyszer került vitába a két nép közeledését ellenző erők képviselőivel, vagy került támadások pergőtüzébe. A harmincas évek elején (mint már említettem) Ady költészetének védelmére kelt azokkal szemben, akik a szlovák ifjúságot és az ifjú szlovák poétákat Ady „erkölcstelen”, „dekadens” költészetének romboló hatásától féltették. Lukáč tudományos érvek felvonultatásával, a magyar költő műveinek a francia dekadens költőkkel való összehasonlításával bizonyította be a fenti nézetek helytelenségét. „Nincs Ady verseiben rodenbachi re- zignáció, se baudelaire-i spleen, se verlaine-i kvietizmus” — írja Ady és a dekadencia című tanulmányában. „Ady egész költészete a forrongó élet szakadatlan magasztalása.

S éppen itt van az a pont, ahol összeomlik a dekadencia vádja ” — hangsúlyozza Lukáč. „Ady a maga Kasszandra-sorsa súlyát hordozva, egyéni és kollektív bűntudat és bűnhődés terhe alatt roskadozva, minden disszonancián diadalmaskodni tudott épp azért, mert rajongva szerette az életet, mert hitt az élet értelmében. Ez a végtelen életsze