Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - 440 éve született és 400 éve halt meg Balassi Bálint - EVA TKÁČIKOVÁ: Fanchali Jób János kódexe és Balassi Bálint
Eva Tkáčiková Csanda Sándor a cseh irodalomba utalta a Fanchali-kódex szlovák szövegeinek eredetét, elsősorban abban kereshetjük, hogy nem vette figyelembe, milyen nyelvi, illetve eltérő kulturális-szellemi fejlődésen ment át Szlovákia és Csehország abban az időben. Az irodalmi reneszánszról írt fentebb említett munkámban végül is lényegében kizártam a kölcsönös hatás-viszonyt. A csak szlovák kapcsolatoknál jóval kisebb figyelmet szenteltek kutatóink eddig a szlovák—magyar kapcsolatoknak. Valljuk be, hogy mindkét oldalon, szlovák és magyar részről egyaránt mind a mai napig bizonyos tartózkodás tapasztalható a múltbeli kölcsönös kapcsolatok értelmezésében és történelmünk közös területeinek a kijelölésében. Az a tény, hogy a szlovákság lemond a magyar történelemben való részvételről, még sokáig béklyózni fogja a szlovák történetírást. Az okokat részint a szlovakista és hungarológus szakemberek hiányában kereshetjük, hiszen a közös irodalomközi kontextusról szóló bármely elméleti tanulmányt konkrét anyagokon végzett elemzés talapzatára kell felépíteni, ehhez pedig szükség van mind a magyar, mind a szlovák anyag tanulmányozására. A Balassi-probléma avatott magyar kutatója, Horváth Iván a Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben című könyvében (1982) új szempontok szerint mutatja be a magyar költészet Balassi előtti és Balassi-kori fejlődését, főképpen pedig a szerelmi líra alakulását. A népi és az arisztokrata költői szóhasználat szembenállásáról, az udvari és a laszcív líráról vallott nézetei sok tekintetben isnpirálóak lehetnének a szlovák szövegek elemzése során is. A magyar szerelmi költészet tipológiájának kidolgozására Gerézdi Rábán tett kísérletet a 60-as években (A magyar világi líra kezdetei, Budapest 1962). A szerelmi líra két típusát különböztette meg: a laszcív és az udvari típust (lator virágénekek, udvari virágénekek). Úgy tetszik azo- ban, és mind Balassi költészete, mind pedig a Fanchali-kódex szlovák szövegei erre utalnak, hogy ilyen szembenállás nem jellemző a reneszánsz költészet korszakára. Csupán később, főképpen a 18. század derekán határolódnak el többé-kevésbé ezek a típusok, aminek bizonyítékait megtaláljuk a kéziratos énekeskönyvekben és gyűj- teménykben (Kubík gyűjteménye, Johana Lačná gyűjteménye). A fanchali-kódex lírájában három motívumréteg rakódik egymásra: a középkori reneszánsz és a népi réteg. Tuipikusan középkori motívumnak tarthatjuk a szerelem szolgálatként való felfogását, a defetiszta és tragikus életérzést, a szerelmesnek bánatos és elárult pózba való stilizálását, az áruló vetélytársak és ellenfelek ármányait. Jellemző az olyan kulcsszavak gyakorisága, mint szenvedni, gyötrődni, bánat, fájdalom, szomorúság. Ami a szerelem szolgálat és rabság voltát illeti, talán ez a legerőteljesebb középkori motívum, amely az ún. udvari szerelem (amour courtois) hagyományával függ össze. E motívum középpontjában egyfajta szerelmi paradoxon áll: az érzéki vágy, illetve az elérhetetlenség és tartózkodás paradoxona. Tehát inkább valamiféle stilizált udvarlásról beszélhetünk itt, mint valóságos szerelmi viszonyról. E motívumréteg alapja az udvarlás rétege. Mindazonáltal ha szemügyre vesszük Balassinak azokat a verseit, amelyek az amour courtois, főképp az említett szolga, rab , pózába való stilizáltság jegyeit viselik magukon (lásd főképpen a Maga kezével írt könyvé
