Irodalmi Szemle, 1994

1994/7-8 - 440 éve született és 400 éve halt meg Balassi Bálint - EVA TKÁČIKOVÁ: Fanchali Jób János kódexe és Balassi Bálint

440 éve született és 400 éve halt meg Balassi Bálint

művelt légkörében ” . Egyszersmind felhívtam a figyelmet e versek motívumainak a trubadúr-, illetve udvari költészet motívumkicsével való tipológiai rokonságra, megjegyezve, hogy ez a költészet különféle csatornákon, főképp a német Minne- sang közvetítésével jutott el Magyarország területére. Természetes tehát, hogy fontos hangsúlyozni az irodalomközi metodológiai aspektust, enélkül ugyanis nehezen közelíthetnénk régebbi irodalmunk bármelyik irodalmi tényéhez. Ebben az összefüggésben említsük meg elsősorban a magyar irodalomtörténet-írást, amely manapság, tőlünk eltérően, egyre gyakrabban fordul a régebbi irodalomhoz, és módszeresen kutatja a közép-európai (kelet-közép-európai) nemzetek irodalmát és kultúráját. Gondoljunk csak a nemrég elhunyt akadémikus, Klaniczay Tibor életművére, főképpen pedig a Szegeden működő történészek egyedülálló munkásságára (elsősorban a források és a levelezések kiadására). E modell keretében egyrészt a közös kulturális kontextus problémáját, másrészt a nemzeti identitás problémáját, az ún. kis és nagy irodalmak „elmaradottságának” és kapcsolatainak kérdéseit a magyar állam történetének függvényében mutatják be, tekintetbe véve a nemzetek fölötti és a nemzeti kötődéshez való viszony különbözőségét.

Ha a Fanchali-kódex szövegeiről úgy akarunk beszélni, mint a magyarországi irodalmi reneszánsz tipikus megnyilvánulásairól, meg kell ítélnünk, mennyiben felelnek meg ezek a szövegek a reneszánsz kultúráról alkotott elképzeléseinknek, és milyen mértékben formálták a kor művészeti kánonját. A szlovák és a magyar régebbi irodalomban viszonylag kevés világi tárgyú autentikus szöveget találunk. Hogy Szlovákia, illetve Magyarország területén is forgalomban voltak a középkori lovagregények motívumai, hogy a főúri udvarokban énekeltek trubadúdalokat, felhangzottak vándordiákok, kóbor énekesek dalai, bordalok — minderről inkább csak közvetve, latin nyelvű kódexekben talált bejegyzésekből tudunk. Csanda Sándor A 16. századi magyar és szlovák irodalom új értékei a Fanchali Jób-kódexben című tanulmányában felállította azt a hipotézist, hogy a Fanchali-kódex szlovák szövegei talán cseh eredetűek, s érvelésében főképp a szövegek nyelvére hivatkozott. Ma már nyilvánvaló, és számos szöveg elemzése s tanulmányozása bizonyítja, hogy a nyelvi megjelenési formára épített argumentáció a régebbi irodalom vizsgálatában elfogadhatatlan. A nyelvnek mint a nemzeti identitás hordozójának a kérdése a modern irodalomtörténet-írás legbonyolultabb problémái közé tartozik (természetesen a régebbi irodalom viszonylatában). Erről a kérdésről egy fiatal magyar irodalomtörténész, Ács Pál is beszélt egy nemrégiben rendezett közös szlovák—magyar irodalomtörténeti tanácskozáson. Ács Pál a Fanchali-kódex szövegeit cseh irodalmi szemelvényekként mutatta be, és — olykor provokáló — nézeteivel rámutatott arra, hogy a cseh—szlovák nyelvi-irodalmi kérdés a külföldi szakember számára nem eléggé tisztázott. E cseh—szlovák irodalmi kontextus margójára megjegyzem: alighanem egyet kell értenünk Stanislav Šmatlákkal, aki ezt írta: Habár a 16. és 17. századi szlovák szövegek nem tükrözték a szlovák etnikai tudat állapotát, éppen nyelvünknek önálló, kulturált formája, amely már nem azonosítható a korabeli cseh írott nyelvvel, tanúskodik a szlovák irodalom tcfrténeti fejlődésében beállt etnikai elkülönülés objektíve törvényszerű folyamatáról is."2 Annak a magyarázatát, hogy