Irodalmi Szemle, 1994
1994/1 - BROGYÁNYI JUDIT: Tévedések fenntartása mellett (Interjú Vas Istvánnal)
Brogyányi Judit kező szerepe volt, s később még inkább ebbe a helyzetbe kényszerült. Mindig meg kellett valamit védeni. Ez már nem Ady kora volt. így lett e korszaknak reprezentatív költője Babits Mihály. Őt a múzsa védekezésre teremtette. Az is az okok közé tartozik — erre Illyés döbbent rá Párizsból hazaérve —, hogy Magyarországon az avantgárdnak nem volt talaja. Itt nincs a helyén. Nem ismerem a cseh helyzetet, de a franciákkal kapcsolatban mindig az az érzésem, hogy az avantgárd erősen kötődött a francia költészethez. Az egészhez, kezdve a trubadúrokkal. Sok avantgárd folyóiratot láttam, s egész bizton állíthatom, hogy Kassák ilyen folyóiratai a legjobbak közé tartoztak a világon. Tehetséges emberek csinálták: Illyés, Déry, Németh Andor, Zelk Zoltán, aki akkor még Zelkovics Zoltán néven írt. Szóval, ha Kassák folyóiratait valaki lefordította volna franciára, akkor ezek jó francia folyóiratok, s a bennük közölt versek nagyon jó francia versek lettek volna. Olyanok, amilyeneket a legjobb francia avantgardisták írtak. De Apollinaire verse — én mondom ezt, Apollinaire egyik fordítója — lefordítva nem magyar vers. Ez a különbség. Kivált Kassákra vonatkozik mindez, aki mégiscsak vezető alakja volt ezeknek a mozgalmaknak, sőt — azt hiszem Zelk találta ki ezt a kifejezést — nálunk Kassák maga volt az egyszemélyes avantgárd. Tegyem hozzá, hogy ezzel nem kisebbíteni kívánom Kassák érdemeit, mert kiváló ember volt, de eléggé összeférhetetlen. Enyhén szólva... — Hogyan kerültek szembe egymással? — Nem volt kellemes ember például André Breton sem, de a francia avantgárdnak több vezére is volt, közöttük mondjuk Apollinaire joviális, kedves ember, de Kassák úgy volt összeférhetetlen, hogy egyetlen volt. S nála a személyi tényezőké volt a döntő szerep... — Ön számára a Kassákkal való szembefordulás egyszersmind az avantgárdtól való elfordulását is jelentette? — Igen... Nem tudom, hogy időrendileg így volt-e, de a két dolog mindenképpen összefügött. Kassák közölt tőlem, a bécsi tanulóévekben lelkesedtem is érte, de egyszerre meguntam az egészet. Talán a rettentő mohóságom volt az oka, ahogy a francia és a német források nyomán az avantgárdot mellre szívtam... Az avantgárddal csínján kell bánni. A csinálásában is, a fogyasztásában is. A mértéktelenség megárthat. Arany Jánost soha nem lehet megunni. Az avantgárdot meg lehet. Mire Éluard akkor hozzáférhető két kötetét harmadszorra elolvastam Bécsben, már untam. Pedig még franciául is írtam avantgárd verseket, mert ugye, igazi avantgárd verseket csak franciául lehet írni. Nem mondom, hogy jókat vagy pláne nyelvtanilag hibátlanokat írtam, de kipróbáltam. És — ismétlem — egyszerűen meguntam. Szerepe volt ebben a kiábrándulásban vagy elfordulásban Illyés Gyula első kötetének is. A Szimplon kávéházban, a Körút és a Népszínház utca sarkán volt Kassák törzyhelye, ide járt József Attila, Tersánszky és Illyés is. Megjelent a Nehéz föld, már a Nyugat emblémájával, s Illyés behozta a friss példányokat. Adott Kassáknak, adott másoknak, ennek-annak, aztán rám nézett,, s nem is tudom, miért, adott nekem is egy példányt. Pontosan meg tudom mondani a dátumot: 1929 vízkeresztjén történt. Másnap isndultam vissza Bécsbe. A vonaton Illyés verseit olvastam, s el voltam ragadtatva: ez a költészet — éreztem. Van benne avantgárd is, de ez már magyar köl
