Irodalmi Szemle, 1994

1994/1 - BROGYÁNYI JUDIT: Tévedések fenntartása mellett (Interjú Vas Istvánnal)

BROGYÁNYI JUDIT

Tévedések fenntartása mellett...

(Egy elveszettnek hitt budapesti beszélgetés Vas Istvánnal 1979-ből)

A mondás szerint a könyveknek megvan a maguk sorsa. De vajon lehet-e sorsa egy magnókazettának? Kétlem, mert nem igazán a sors tehet arról, hogy egy kazetta elvész vagy eltűnik. Inkább a hanyagság vagy a véletlen.

Megmagyarázhatatlan számomra, hogyan „rejtőzködhet” dolgaim között

közel tizenkét esztendeig az a hanghordozó, amely egy Vas Istvánnal készített interjúmat rögzítette. Mikor megtaláltam, az interjúalany már régen nem élt, s én tanácstalanul álltam a kincsemmel: hiányzott az alkalom a közléséhez. S az alkalom, úgy érzem, most jött el: a Kalligram idei tízes száma közli Tőzsér Arpád 1992-es naplójegyzeteit, ahol is az író Vas István halála kapcsán azt írja, hogy nemtörődöm népség vagyunk, úgy élünk egy korban nagy emberekkel, hogy azok meghalnak, eltávoznak az öröklétbe, s nekünk, míg éltek, meg sem fordult a fejünkben: közelebb kerülni hozzájuk!

Nos, a vád és az önvád nem egészen helyénvaló: én 1979. december 8-án felkerestem Vas Istvánt, s elvittem neki a csehszlovákiai írók üdvözletét. Találkozásunkra és beszélgetésünkre a Népszabadság akkori székházában, a Blaha Lujza téren került sor.

— Vannak-e személyes élményei Csehszlovákiáról... — hangzott az első kérdésem.

— Nagyon kevés, s ami van, az Étivel kapcsolatos. Nagy Etel Kassák mostohalánya, az én korán elhalt első feleségem egy évig Pozsonyban élt. Ott Kaczér Nina, az író Kaczér Illés felesége iskolájában tanult mozgásművészetet. S ezzel függ össze egy mulatságos pozsonyi kalandja, amit Szalatnai Rezső mesélt el nekem. Ő fiatal tornászlányként emlegette Étit, aki egyszer késő éjszaka tért haza, és a sötét utcán