Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - DUBA GYULA: Sólyomvadászat
Sólyomvadászat megbántanám Miklóst. Ő halálosan komolyan veszi ezt a művészetet, én ingyencirkusznak látom. — Pompás happeningen veszünk részt — biztatott, művészi élményt ígért és hívott, hogy tartsak vele. A Várdomb akácos és bozótos szurdokja alatt állunk, magasan fölöttünk elvadult bokrok és sűrű cserjék borítják a domboldalt, a meredély mélyzöld bujaságát idom- talan szürke sziklák szabdalják. Óriási zöld ragadozó hever fölöttünk, őskori rémállat, bozontos irháját rühes, vedlett foltok tarkítják. Mióta a Vörös Tehén foglalkoztat, a képzeletem fogékony lett természetellenesen színes, abszurd állatok látomásai iránt. Roppant mód ragadozószerűnek érzem, ahogy a belváros rendezett kőtermészetének a közelében fölénk magasodik a Várdomb elvadult dzsungele. Meghökkentő középkori táj a civilizáció és atomkor kellős közepén! A lapos dombtetőn a magasban terül el a kiváltságosok villanegyede, alattam pedig a Duna víztömegének felderengő tengere nyúlik nyugattól keletig. A főutat akácok takarják előlem, bár állandóan hallom a gépzúgást és villamoscsilingelést, de mindez hiábavaló! A hegygerincen álló, stílszerűen boltozatos vonalakkal épített hatalmas villát mégis középkori rablóvárnak hiszem. Miklós nem vesz részt a képzelődésemben, nem beszélek róla, mert kinevetne érte. Várakozóan és elmélyülten figyeli a Bazént. A meddő és sivár úszómedencéről, a Bazénról néhány szót kell ejtenem. Nyilvános strandnak épült, negyvennégy nyarán állítólag meg is nyitották, bizonyára nagy örömet szerzett a Váralja fiatalságának, amennyiben a Dunából felszivattyúzott pompás vizéből nem zavarták ki a mennydörgő morajjal közeledő angolszász repülőrajok. Az elvadult természet karéjában egész nap ide tűzött a nap, pompás hely lehetett! Negyvenötben azonban, ki tudná, mi okból, már nem nyílt meg a strand, s a kiszikkadt medencében rövidesen megjelentek az enyészet első honfoglalói, akár a katonai szálláscsinálók. Az összevetés nem alaptalan, a front után az öltözőket, s talán a medencét is katonai célokra, raktárnak használták. S amikor a helységek kiürültek, nekilátott a természet, hogy meghódítsa a környéket. A Bazén köré a sziklákról kövek hullottak, a lepusztult talajból facér bokrok és duzzadó akáccsemeték ágaskodtak fel, és az elhanyagolt, sivár medencében fű sarjadt. A ragadozó természet folytatta új honfoglalását, mindent megtett, hogy az ember művét bevegye, és a tájat ismét magához hasonlóvá tegye. A földszinti öltözők térségében, a betonoszlopok között furcsa és lázas élet született, vad növekedés indult, mohák, penészgombák és erjesztő élőlények támadtak az ember művére, beomlott a föld, és megrepedeztek a falak, az oszlopok között a sötétben is megélő növények nyomorogtak, és az elhagyott sarkakban gyom lepte a földet. Az egykori strandfürdő betontömegét négy évtized alatt meghódította és leigázta a természet, a Dzsungel könyvében olvashatunk hasonlóan megfojtott, fák, indák és folyondárok rabságába vetett régi városokról, melyeket már senki sem ismer, se nem látogat, csupán a majmok uralják. Most pedig szólhatunk Miklós figyelmének tárgyáról, aki a lepusztult s némileg kitakarított medencében éppen elmélyült művészi tevékenységet fejtett ki. Mint később kiderült: hangulatteremtő alkotómunkát végez! Nyurga, kócos hajú férfi, sze
