Irodalmi Szemle, 1994
1994/6 - KRÓNIKA
krónika Hargittay Emil, Kilián István és Szabó Géza, a pozsonyi Eva Tkáčiková és Vojtech Kondrót, valamint a vendéglátó tanszék oktatói: Zalabai Zsigmond és Tőzsér Árpád voltak. Az előadásokat követő vitában a legtöbb hozzászóló Zalabai Zsigmond érdekes fejetegetésére reagált, aki Balassi Kit egy szép leány nevével szerzett című művében a "tizenharmadik Anna-verset" vélte fölfedezni. (Á) Peéry Rezső élete és életműve. 1994. május 5-én Borbándi Gyula, az egykori Új Látóhatár főszerkesztője előadást tartott a Szlovákiai írószervezetek Hálózata székházában. A téma Peéry Rezső élete és életműve volt. Az előadás hiányt pótolt, hisz Peéry emigrációs éveiről, amelyről Borbándi elsősorban beszélt, még az író jó ismerői számára is többé- kevésbé fehér foltot jelentettek. Az előadást követő vita résztvevői is erről beszéltek, valamint Borbándi előadását Peéry csehszlovákiai életének vonatkozásaival egészítették ki. (d) Tompa Mihály újra a Tompa téren! 1994. május 5-én leleplezték Rimaszombatban a Tompa térre visszakerült Tompa-szobrot. Az 1902-ből és Holló Barnabás szobrászművésztől származó szobor eddig a városkertben állt, de a helyi önkormányzat határozata értelmében az 1946-ban a város központjából eltávolított emlékművet vissza kellett helyezni eredeti helyére. Nagy örömünkre szolgál, hogy a rimaszombati születésű nagy költő szobrának a "reha- biliotásánál" lapunk is segédkezett: a szobor leleplezését Pavel Brndiar, Rimaszombat polgármestere és lapunk fő- szerkesztője, Tőzsér Árpád végezték el. Az alábbiakban Tőzsér Árpádnak a szoboravatáson elmondott ünnepi beszédét közöljük: Tisztelt ünneplő közönség, kedves rimaszombati barátaim! Tompa Mihályt irodalomtörténeteink nemrégen még a 19. század két költőóriása, Petőfi Sándor és Arany János mellett emlegették. Aztán kisütötték róla, hogy nem nagy költő, sőt amint egyik mélta- tója írja: a Nyugat nemzedéke teljesen elfelejtette, s antológiáink is csak egykét versével szerepeltetik. S jó, ha a között az egy-kettő között ott vannak az életmű legidőtállóbb darabjai, az ún. Enyészetversek, mert legtöbbször az antológiáinkban és tankönyveinkben is csak az erősen közéleti mondanivalójú allegóriáit találjuk. S ezzel tulajdonképpen már el is mondtam, hogy én Tompa Mihályt az elmúlás, a szinte anyagtalan, zenére hangolt, szo- morú-édes halálversek költőjének tartom, de mint ilyet, mindenképpen érdemesnek arra, hogy alakja ott legyen nemzeti irodalmunk nagyjainak panteonjában, az említett versei pedig könyveinkben és szellemiségünkben. Hisz a nagyságot nem lehet méricskélni, hogy meddig nagyság; aki valamiben nagy, annak ez a nagysága a meghatározó ismérve: a világirodalomból számos olyan költőt Ismerünk, akik egy-két versükkel biztosították maguknak a halhatatlanságot. Költőnk rimaszombati szobrával, amelynek újraleleplezéséhez most itt összegyűltünk, érdekes módon majdnem ugyanaz történt, ami az életművével: 1902-ben a szülőváros legreprezentatívabb helyén,
