Irodalmi Szemle, 1994
1994/1 - VARGA IMRE: Nagyböjti krónika
Varga Imre A könyvtárból kikölcsönzött szakácskönyv. Receptek, ételfantáziák hosszan, változatosan. Indiai idlik, tányérnyi lepények: dószák. Az orrváladék is olyan, mint Indiában. Talán az ottani ételmérgezés maradványainak felszámolását végzi a test bölcsen. * Általában bővítős, dagasztásos verseket írok. Rögzítem a sugallatszerű képet, gondolatot. S ekkor mintha a leírt szakasz is kiürült, éhes volna, hiányt érzek benne, megelevenítem, színes részletekkel töltöm fel. Feszesebbé, telítettebbé válik. A hasamban béka nő (persze a sok vízivástól). Erre telepedtek rá a Múzsák. Egy másik versben a zsoltárok. Tavasz a strófákban is. Belülről duzzadnak, nyújtóznak, terjednek, lombosodnak kifelé. * A magány. Már hárman vagyok. Két belső énem fog össze egy bizonyos ügy érdekében, hogy meggyőzze a harmadik felet (harmadomat). A személyesség a szó igazi értelmében megvalósul. Tehetetlenségek (hogy nem jön az álom, hogy nem vagyok ura), végtelen képzelődés, örömök, lelki formák, gondolatok megszemélyesülnek. Hangjuk van, énjük. Egy ideig élnek is, aztán felszívódnak a koplaló zaklatott leikébe. március 26. Kora reggel pár órányi pihenő, képzelődés, szendergés, alvás, s így a felkelés későbbre tolódik. A völgy rádiósa már igencsak tombol. Némi szédülékenység a harmadik hét reggelén. A tegnapi bőséges ételképzelgések, a beszerzendő konyhai eszközök fejben összeállított listája, a tervezett főzésisütési újdonságok eltemetődtek az idővel. S marad még a négynapi koplaláspróba. S aztán a többi feladat is utána. * Szórakozottságomban megfeledkeztem arról, hogy a könyvtár pénteken zárva tart, így becseréletlenül hoztam vissza olvasnivalómat. Ha már a faluban vagyok, hajat vágatnék, de mindkét fodrásznál sokan várakoznak. Míg fogyogat a sor, sétálok egyet, ásványvizet vásárolok, és bekukkantok ismerősömékhez. De ez az utcai kintlét nagyon megvisel. Herregve, pöfögve jönnek az autók, kipufogóik ráömlesz- tik a füstöt, „bepermeteznek”, a zsebkendőm védekezésül számra és orromra szorítom, de ez sem használ. Végül találékonyan lesétálok a Duna-partra, odahagyom a forgalmas utakat. Odafönt a házakon túl morajlik a főforgalmú út, itt nyugodtan terül szét a víz. Sőt: micsoda ráadás az örömre: két úszkáló hattyút is észreveszek a közelemben. A kertekben munka és dáridó. Harsog a sok rádió. Hol spanyolos húrpengetés, hol „fémes rock”, sátáni szertartási zene a szögesdrótok mögött. Hazafelé séta közben megelőz egy épülettéglát szállító teherautó. Látom: a második szomszédságba fuvarozza a nagy téglabálákat, s jó időbe telik, amíg motorosdarujával egyenként lerakosgatja őket. Ezt is a csendünk s jó levegőnk bánja.
